Az iskolaválasztásban is segített a mentor

– Hogyan lettél mentor?

– Egy egyetemi körlevélben olvastam a programról még az induláskor, 2019-ben. Nagyon megtetszettek a célok és értékek, amelyeket képvisel, s szerettem volna fiataloknak segíteni, így jelentkeztem is mentornak.

– Ez után mi következett?

– Felkészítő kurzuson vettünk részt az egyetemen. Nevelésszociológiai és gyakorlati pedagógiai ismereteket is szereztünk, mielőtt megkezdtük a mentori munkát. Jelenleg Kétújfaluban élő általános iskolás diákokkal foglalkozom, előtte Magyarmecskén voltam két évig mentor. A kurzus nagy segítséget jelentett abban, hogy bele tudjak helyezkedni a mentoráltak helyzetébe, továbbá sok helyzetgyakorlatot és érzelmi intelligenciát fejlesztő játékot is kipróbálhattunk. A felkészítést tartó oktatókhoz a mentorálás ideje alatt is bármikor fordulhattunk segítségért. Kéthetente a mai napig összeülünk a mentorokkal és tapasztalatokat cserélünk.

– Mire próbálsz hangsúlyt helyezni a mentori munka során?

– Én nagyon szorgalmas lányokkal foglalkozhattam, így nem csak a tanulmányi segítség volt a meghatározó, hanem figyelmet fordítottunk az érzelmi intelligencia fejlesztésére, a pályaorientációra és prevenciós programokra, beszélgetésekre. Nagyon fontosnak tartom az empátia szerepét is a mentorálásban. A gyerekekkel, amíg a járvány nem szólt közbe, rendszeresen jártunk különböző kulturális és szabadidős programokra is. Voltunk az állatkertben Pécsen és a Zsolnay Negyedben is. A program gyárlátogatási lehetőséget is biztosít, ezt is igyekeztünk kihasználni.

– Hogy kell elképzelni egy pályaorientációs foglalkozást?

– A nyolcadikosok számára ez kifejezetten aktuális volt, s mindig egy hosszú beszélgetésből indultunk ki, amelyben megvitattuk, mely területek érdeklik őket, milyen irányban szeretnének majd később elhelyezkedni, s milyen iskolatípus lenne számukra a legmegfelelőbb. Mindig egyeztettem a szülőkkel is, ugyanis nekik is igen nagy szerepük van a fiatalok továbbtanulásában. Játszottunk pályaorientációs társasjátékokkal, kitöltöttünk erre vonatkozó teszteket is, hogy a diákok megtalálják, miben tudnának kiteljesedni.

– Mi volt eddig a legpozitívabb tapasztalatod?

– Talán az, amikor a mentoráltjaim ballagásán az egyik szülő odajött hozzám és megköszönte, hogy egész évben foglalkoztam a lányával, aki bejuthatott a középiskolába is. Ez nagyon erős pozitív visszacsatolás volt, s éreztem, hogy mennyire érdemes időt fordítani erre.

– Segít az, hogy korban közel álltok a mentoráltakkal?

– Igen, nagyobb testvérként tekintenek ránk, akiben megbízhatnak, akire bármiben számíthatnak, így jobban meg is fogadják a tanácsainkat. Fontos számukra a stabilitás is, hogy legyen egy állandó személy, aki végig kíséri őket a mentorálás ideje alatt.

– Te milyen szakon tanulsz?

– Pedagógia szakos vagyok, tavasszal fogok az alapképzésen végezni, ezt követően a mesterképzést, majd a doktorit is szeretném elvégezni. Azt gondolom, az edukáció, mint társadalmi tényező nagyon fontos, s ha a fiatalok megfelelő oktatásban, képzésben részesülnek, akkor nagyobb kedvük is lesz itthon maradni, esetleg tovább is adni másoknak azt, amit tanultak. Bízom benne, hogy a jövőben is folytatódni fog a Tanítsunk Magyarországért program, ugyanis, ha sikerül egyetemi oktatóvá válnom, nagyon szeretnék mentorokat felkészíteni erre a fontos feladatra.