Bűnbaknak kiáltották ki

2022.04.05. 18:48

Márki-Zay még nem tudja, marad-e Hódmezővásárhelyen, vagy megy a Parlamentbe

Vásárhely polgármestere még nem döntötte el, hogy marad polgármester vagy beül a parlamentbe. Az viszont körvonalazódik, hogy kifarol mögüle a hat párt.

Terjedő hírekkel ellentétben nem döntött még a maradásról: Márki-Zay marad hódmezővásárhelyi polgármester – ezt írta az Origo, egyelőre úgy tűnik, tévesen. Az ellenzéki összefogás megbukott miniszterelnök-jelöltjének tévés szereplése ugyanis hétfő este volt Hódmezővásárhelyen és azóta sem erősítette meg ezt az információt.

Csongrád-Csanád megye 4-es számú választókerületében a szavazatok 99,08 százalékos feldolgozásánál a győztes Lázár János, aki 28158 szavazatot kapott (52,37%), míg Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter 21285-öt (39,58%).

 

Mivel miniszterelnök-jelöltként Márki-Zay Péter vezette az ellenzéki összefogás listáját, így akár ő is részt vehet az országgyűlés munkájában – írja a Delmagyar.hu, a Csongrád-Csanád megyei hírportál. 

Megkérdezték, átveszi-e a mandátumát, vagy továbbra is polgármester lesz.

– Egyelőre még nem hoztam meg a döntést, de mindenképpen Hódmezővásárhely érdekeit tartom szem előtt

– válaszolta a hírportál megkeresésére Márki-Zay Péter. Megjegyezte, Vásárhelyen szoros eredmény született. Abban reménykedik, hogy ha a külföldi szavazatokat is feldolgozzák, akkor a városban szűk többséget kap Lázárral szemben. Ha ez így is történne, az nem befolyásolná a választás végeredményét, olyan nagy a szavazatkülönbség.

 

Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő szerint, ha már ő volt az ellenzéki összefogás vezetője, akkor be kellene ülnie a parlamentbe.

– Nevetséges, hogy Márki-Zay Péter napokon keresztül lebegteti, hogy megy vagy marad. Ha ezt sem tudja eldönteni, hogy tudott volna egy országot vezetni – jegyezte meg. Szerinte Márki-Zay Péter a döntésképtelenségében az is benne van, hogy az ellenzéki összefogás részben a vásárhelyi polgármestert okolja a vereségért.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a hat ellenzéki párt meddig jut el Márki-Zay Péter hibáztatásában, azaz teljesen kifarolnak-e mögüle. A Jobbik elnöke, Jakab Péter már a választás éjjelén arról beszélt, hogy nélküle készülnek a jövőre, a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc pedig arról, hogy nem Márki-Zay a legjobb kapitány. Az LMP társ­elnöke, Kanász-Nagy Máté is csatlakozott a „sorhoz”, azt mondta, hogy egészen biztosan nem rajtuk múlott az eredmény.

A teljes írás ITT olvasható.

Borítókép: Márki-Zay Péter / Magyar Nemzet / Havran Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!