Több mint 50 migráns zsúfolódott be egy furgonba

Hozzászólások

SZPONZORÁLT TARTALOM
Online bajnokságra hívja a családokat Kajla, az utazó vizslakölyök
A legtöbb fertőzött a fiatal korosztályból került ki MTI
Horvátországban ismét meghaladta a százat a napi új fertőzöttek száma
tudatos energiahasználat / 38 perce
Négy egyetemista nyerte el az idén az Energiakövet címet
400 ezer forintos ösztöndíjat kapnak és lehetőséget arra, hogy órákat tarthassanak az ország általános- és középiskoláiban.
Gyász
"Pihenj te drága szív, már megszűntél dobogni, Szerető jóságod nem tudjuk feledni, Mert elfelejteni Téged soha nem lehet. Csak meg kell tanulnunk Ezután élni Nélküled!" Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósom VÖRÖS GYULA pölöskei lakos 2020. augusztus 6-án 80 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunkat 2020. augusztus 14-én, pénteken 10 órakor kísérjük utolsó útjára a pölöskei temetőben. Szentmise a szertartást megelőzően 9 órakor a búcsúszentlászlói templomban lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Emléke szívünkben örökké él! A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk MÁTÉ LAJOSNÉ temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk és apósunk HORVÁTH LAJOS a Zala Megyei Tejipari Vállalat nyugdíjasa életének 89. évében örökre itt hagyott bennünket. Hamvait családja körében helyeztük végső nyugalomra. Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk KÓBOR JÁNOSNÉ szül. Fészki Irén életének 87. évében elhunyt. Végső búcsút 2020. augusztus 14-én, pénteken 13.30-kor veszünk tőle a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERESS JÁNOSNÉ szül. Herczeg Ágota életének 69. évében hosszú szenvedés után 2020. augusztus 7-én örök nyugalomra talált. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 13-án csütörtökön 14 órakor a csáfordi temetőben lesz. Gyászoló családja
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RÉPÁSI JÁNOSNÉ szül. Farkas Anna életének 72. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 13-án csütörtökön 11 órakor lesz a zalaszentgróti temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Elmenni nehéz volt, itt hagyni titeket, De azért ne fájjon értem szerető szívetek. Most már nem fáj semmim, az álom szép, Majd a fényes felhőkön át találkozunk még." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk ÖZV. PLOTÁR DEZSŐNÉ szül. Furján Margit életének 87. évében hosszú betegségben elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken 12 órakor lesz a zalaegerszegi Új köztemetőben. Gyászmise aznap reggel 7.45-kor az olai templomban lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS SÁNDOR (POPPER) életének 54. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése, 2020. augusztus 14-én, pénteken 15 órakor lesz a baki temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik, utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család.
"Küzdelmes volt az út, Amely most véget ért. Fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, Szeretetünk elkísér égi otthonodba…" Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÖMŐK MAGDOLNA 70. éves korában visszaadta lelkét a Teremtőjének. Temetése, 2020. augusztus 14-én, pénteken 17 órakor lesz a bödei temetőben. Előtte 16.15 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik, utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család.
Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NITH LÁSZLÓ életének 87. évében csendben visszaadta lelkét a Teremtőjének. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken a magyarszentmiklósi templomban 9 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a helyi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászolják: Szerettei
"Elmegyek, mert el kell mennem... hogy elköszönni sem tudtam...sajnálom, szólítottak, nincs mit tennem... Isten veled földi élet...s családom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH LÁSZLÓ Massza csatári lakos hosszú betegség után, életének 56. évében örökre megpihent. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken 14 órakor lesz a csatári temetőben. gyászmise előtte 13 órakor lesz a csatári templomban. Köszönjük a zalaegerszegi Dialízis Központ dolgozóinak áldozatos munkáját. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Zokogva őrzi szívünk drága emléküket." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ÖZV. KISS FERENCNÉ szül. Szabó Ilona halálának 4. és KISS FERENCNÉ szül. Nagy Judit halálának 10. évfordulóján. Szerető családjuk
"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk BÁLINT ISTVÁNNÉ szül. Kaszás Gizella életének 79. évében elhunyt. Temetése augusztus 13-án, csütörtökön 15 órakor lesz a lentiszomathelyi temetőben. Előtte 14.15-kor gyászmise Lentiszombathelyen. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászolják lányai
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy szeretett nővérem, sógornőm, keresztanyám TÓTH EDIT az Andráshidai Általános Iskola nyugdíjas tanárnője életének 78. évében hosszantartó betegségben örökre megpihent. Szűk családi körben a zalakoppányi temetőben kísértük el utolsó útjára. Gyászoló család
"Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad. Nem az a fájdalom melytől könnyes a szem, Hanem amit szívünkben hordozunk némán, csendesen." Fájó szívvel emlékezünk SZABÓ KÁROLY FRIGYES halálának 5. évfordulóján. A gyászoló család
"Ami neked csend, és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom..." Mély fájdalommal tudatjuk,hogy NAGY ISTVÁN életének 49. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. augusztus 13-án csütörtökön a 16:15 órai gyászmisét követően, 17 órakor lesz a tekenyei temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető férjem, édesapánk, nagypapánk KESZEI LÁSZLÓ életének 71. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése augusztus 12-én, szerdán 16 órakor lesz a lentikápolnai temetőben. Előtte 15 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Csak az hal meg, kit elfelednek, örökké él, kit nagyon szeretnek." Szomorú szívvel tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, hogy BELLA LÁSZLÓ nagykanizsai lakos 80. születésnapján elhunyt. Hamvasztás utáni földi maradványaitól szűk családi körben vettünk búcsút. Szerető családja
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Szeretettel emlékezem DRASKOVICS TIBOR halálának 2. évfordulójára. Szerető felesége
"Nyugodj csendesen, legyen békés álmod, találj odafenn örök boldogságot." Szomorú szívvel emlékezünk TAKÁCS JENŐ 1940-2015 halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
bevándorláspárti milliárdos / 44 perce
Így hálózta be a világot a ma 90 éves Soros György
„Arra szövetkeztünk, hogy visszahozzuk a vérkeringésbe a dudazenét!” / 50 perce
Őrzik a pásztorhagyományokat: dudaszótól volt hangos Gébárt
Jóna István
Túl a Naprendszeren / 57 perce
Látványos videón az amerikai exobolygóvadász felvétele
forognak a kamerák / 1 órája
Káel Csaba: Magyarországon nem állt le a filmes élet
Bevétel / 1 órája
Mutatjuk, kik a világ legjobban fizetett férfi színészei
útinfó / 1 órája
Útfelújítás miatt növekvő menetidőre számítsunk Kányavár és Páka között!
Gyuricza Ferenc