Távozás

2023.01.11. 19:14

Lemondott Márky-Zay Péter helyettese

Szabó János hódmezővásárhelyi alpolgármester azt írta, nincs konfliktusa Márky-Zayval.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester (balra) és Szabó János alpolgármester

Fotó: Karnok Csaba

Lemondott posztjáról Szabó János hódmezővásárhelyi alpolgármester, aki mintegy másfél éven át közgyűlésen kívüli tagként látta el feladatát. A politikus azt írta közösségi oldalán, hogy

 január 20-i hatállyal mond le posztjáról, hozzátéve, hogy ezzel közéleti tevékenységétől is búcsút vesz. 

Szabó János leszögezte, nem volt és most sincs semmilyen konfliktusa Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármesterrel.

A politikust a hódmezővásárhelyi közgyűlés 2021. június 22-én választotta alpolgármesterré, ám már megválasztása előtt botrányba keveredett. Mint a Délmagyar.hu felidézi

Márki-Zay Péter polgármester javaslatára akkor 897 ezer 500 forint illetményt és 134 ezer 625 forint költségtérítést szavaztak meg neki a polgármestert támogató közgyűlési tagok, ami 100 ezer forinttal volt több a később meghurcolt női alpolgármester illetményénél. 

Az előterjesztésben eredetileg Szabó Jánosnak is ugyanannyit javasoltak, de Márki-Zay Péter azzal állt elő, hogy megígérte Szabónak, hogy a törvényben meghatározott legmagasabb összeget kapja meg, mert a korábbi munkahelyén ennek több mint kétszeresét kereste. Az is kiderült, hogy Szabó hónapokig a polgármester tanácsadója volt, havi bruttó 897 ezer 500 forintért.

Mint a lap hozzáteszi, Szabó János a tavalyi székfoglaló beszédében azt mondta, 

a legfontosabb „főnökének” a lelkiismeretét tartja, a második a szakmaiság, a harmadik a felesége, a negyedik Márki-Zay Péter, a sorban őket követi a jegyző és a képviselő-testület. A Facebook-posztból nem derült ki, hogy végül melyik „főnöke” miatt döntött a felmondás mellett.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában