Azonnali hatállyal

2022.02.22. 10:46

Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője

A helyi Fidesz szerint egyértelmű, hogy Márki-Zay Péter polgármester nyomásgyakorlása áll a háttérben.

Keddi hatállyal lemondott tisztségéről Tatár Zoltán, Hódmezővásárhely jegyzője, a jegyzői jogkörben ezentúl Karsai Éva aljegyző jár el - közölte közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.

A közleményben jelzik, hogy Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester elfogadta a jegyző felmondását. Idézik is a polgármestert, aki szerint Tatár Zoltán azért döntött így, mert "nyomás alá helyezték a választási bizottság tagjainak kiválasztása kapcsán".

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ugyanakkor 

Tatár Zoltán jegyzőnek, az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetőjének lemondásával "egyértelműen bebizonyosodott": Márki-Zay Péter és politikai közössége befolyásolni, manipulálni akarta a helyi választás lebonyolításáért felelős testület összetételét és munkáját.

Tatár Zoltán a jogszabályoknak megfelelően javaslatot tett a közgyűlésnek az országgyűlési egyéni választási bizottság tagjaira, majd az eredeti előterjesztését az utolsó pillanatban módosította, és egy köztiszteletben álló tanárnő helyett a választáson jelöltként induló Márki-Zay Péter ügyvédjének lányát javasolta tagnak - írta a Fidesz helyi szervezete. A közgyűlés ülésén a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselője és a vásárhelyi önkormányzat ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke, Gyutay Katalin ki is jelentette, hogy az új tag az ellenzéki összefogás jelöltje - tették hozzá.

Tatár Zoltán nyilvánvalóan a jelöltként induló Márki-Zay Péter politikai nyomására módosított az eredeti előterjesztésén, a kirobbant botrány hatására pedig beadta a lemondását. Miközben tehát Márki-Zay Péter országosan a választások tisztaságáért aggódik, az egyéni választókerületi választások menetét befolyásolni akarta

 - áll a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének közleményében.

Borítókép: Tatár Zoltán jegyző (b) és Márki-Zay Péter polgármester (j) MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában