Rabszolgatartás

2018.06.06. 13:40

Saját honfitársaikat zsákmányolták ki románok Olaszországban

Őrizetbe vett az olasz rendőrség öt román állampolgárt, akik a gyanú szerint prostitúcióra és mezőgazdasági munkára kényszerítettek más román állampolgárokat Olaszországban - tudatta szerdán a hatóság.

Áldozataik között gyerekek és idősek is voltak – közölte a ragusai rendőrség. A hatóságok eddig 13 olyan emberről tudnak, akiknek a csalók azt hazudták, hogy rendes, fizető munkát és lakhatást szereznek nekik Olaszországban. Ehelyett rohadt ételt, szemétből kiszedett ruhákat kaptak, és fűtetlen helyen kellett lakniuk. Az áldozatok között írástudatlan és hajléktalan is van.

Antonino Ciavola rendőrségi szóvivő kiemelte, hogy a bűnözők kiskorú lányokat is prostitúcióra kényszerítettek, aki pedig szót emelt, azt összeverték.

Végül az egyik munkás mégis a rendőrökhöz fordult, így számolták fel a bűnbandát. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásban vannak. A többi között emberkereskedelem, kerítés és kiskorúak ellen elkövetett szexuális kényszerítés miatt indult ellenük eljárás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában