Olvasó

2011.01.15. 10:15

Nagy erőkkel keresik az elnököt

Lapunk 2010. december 27-ei számában Horváth Tamás, a Magyar Sakkszövetség alelnöke beszélt a sportág honi helyzetéről. Az elhangzottak egy részével nem ért egyet a kanizsai dr. Flumbort András, az MSSZ elnökségének tagja, aki az ügyben elektronikus levelet írt szerkesztőségünkbe. Az alábbiakban ennek szerkesztett változatát közöljük.

Zalai Hírlap


„Az elmúlt két év anyagi nehézségei miatt számos feszültség halmozódott fel a szövetség elnökségében. A pénzügyi, szervezeti és szakmai súrlódások arra indították az elnökséget, hogy az elnök improduktív, de domináns szerepét csökkentve, az alapszabálynak megfelelően kezébe vegye az irányítást. Ez két okból is elkerülhetetlen: a problémák részint csak sokasodtak; másrészt dr. Kunos Péter elnök már az utóbbi évben sem tudott eleget tenni vállalt kötelezettségének, nem tudta előteremteni a szakmai munka még minimálisan szükséges pénzügyi fedezetét sem. Az MSSZ pénzügyi jövőképe a mai helyzetnél is komorabban fest, ezért szükségessé vált a vezetésben a változás előkészítése. Az elnökség november 30- án létrehozta a pénzügyi-jogi, valamint a sakkszakmai-stratégiai bizottságokat, melyek fő feladata a helyzet áttekintése és megoldási javaslatok kidolgozása, illetve a rendkívüli tisztújítás jogi előkészítése. A jogi bizottság több olyan anomáliát is feltárt, amelyek akadályozták a napi működést, s javaslatot tett az MSSZ számára fenntarthatatlan szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetésére. Ezek alapján a szövetség 2,7 millió forintnyi szerződésben vállalt kötelezettségtől, valamint havi szinten 900 ezer forint kifizetéstől mentesült. Az MSSZ még nincs súlyosan eladósodva, ám a pénzügyi helyzet nehezen kezelhető, már hivatali szervezetét sem tudja eltartani. A szakmai bizottság közben átfogó stratégiát készít az ifjúsági, a női, és az élsakkozás vonatkozásában, e területek nem áldozhatók fel a pénztelenség miatt. Teljes az egyetértés a tekintetben, hogy a szövetségnek olyan új elnökre és vezetésre van szüksége, mely megfelelő anyagi forrásokat tud biztosítani. A Horváth Tamás által elmondottakkal ellentétben senki nem ragaszkodik az elnökségi pozíciójához. A megkerülhetetlenül közelgő vezetőségváltással kapcsolatban talán Horváth Tamás az egyetlen, aki eltérő véleményt képvisel, azt javasolja, hogy az egész elnökség azonnal mondjon le, és mihamarabb kerüljön sor rendkívüli tisztújításra. Ezzel szemben Kunos Péter és az őt amúgy sokszor kritizáló elnökség azt az álláspontot képviseli, hogy ne vigyük a sakkszövetséget kiszámíthatatlan kalandokba, először találjunk új elnököt és aztán indítsuk a változás folyamatát. Az elnök a következő közgyűlésen lemond, az elnökség tagjai is legkésőbb ekkor megteszik ugyanezt, és majd az új elnök szándékainak függvényében döntik el, indulnak- e az új választáson. Az elnökkeresés nagy erőkkel folyik, remélhetőleg néhány héten belül már az új elnök vezérletével indulhat meg a választó közgyűlés előkészítése. Ha a következő hónapokban nem találnánk megfelelő személyt, akkor a legkésőbb május végi rendes közgyűlésen mindenképp teljes tisztújításra kerül sor.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!