Adósság, te drága! (kommentár)

Mert ha van még idő a kikapcsolásig, azt a kevés pénzt, ami bejön, inkább élelemre – sok esetben italra – költik az emberek. De ha hosszú a türelmi idő, nyilván a tartozás is jelentős – sőt már olyan ijesztő, hogy nem is igen foglalkoznak vele: rálegyintenek, majd csak lesz valahogy... Mindez persze nem jelenti azt, hogy a kikapcsolási moratórium kilencvenről hatvan napra történő lerövidítése viszont növelni fogja majd a fizetési hajlandóságot. Amúgy meg szerintem nem is ezzel van a baj, hiszen senki sem szívesen teszi kockára a családi fészek melegét. Sokkal inkább azzal, hogy nincs pénz. És tegyük hozzá, aki szegény, nem is gondolhat arra, hogy korszerűsítse fűtését, világítását, takarékossá tegye elektromos hálózatát. Akik tartoznak a szolgáltatóknak, általában tartoznak mindenkinek környezetükben: rokonnak, munkatársnak. A boltban már listát vezetnek adósságaikról, a kocsmában is „folyószámlájuk” van, de tartoznak az orvosnak, a kéményseprőnek, de még az iparosnak is egy már régen elfelejtett munkáért. És még csak esély sincs arra, hogy valaha is kiegyenlítsék a számlát. Annak van igaza, aki szerint egyszerre el kellene engedni a világon az összes adósságot. Ezzel talán a bankok is jól járnának, hiszen megint lenne, aki hitelt venne fel.