Olvasó

2010.09.09. 02:29

Száz nap kormányzás, ezernyi nyitott kérdés

Két helyzetelemzéssel is előrukkolt pár napon belül a miniszterelnök, aki, úgy tűnik, a realistább verziót a belső köröknek szánta.

MTI/AP

Vakarózással ugyanakkor nem lehet vádolni a kormányt, sem a Fidesz-többségű parlamentet: az új kurzus jókora lendülettel látott neki a strukturális átépítésnek, majd oldott meg akut és idült problémákat, miközben fontos gesztusokat is gyakorolt. Adómérséklésbe kezdett, csökkentette a politikusok számát, megnyirbálta a vérlázító végkielégítéseket és állami fizetéseket, empátiára kötelezte a válságban is extraprofitot termelő pénzintézeteket, szigorított a rendvédelem területén, szimbolikus üzenetet küldött a határon túli magyaroknak. És közben minden szinten erősítette saját pozícióit.

A kormányfő természetesen igazolva érzi a kétharmados forradalom összes fejleményét, noha a forradalmárok kevésbé tudták áprilisban, hogy mire adnak felhatalmazást, mint azt, miből van elegük végleg. A legtöbben életminőség-javulásra vágytak és vágynak, amihez viszont jó gazdaságpolitika kell. Amíg ennek részleteit nem ismerjük, marad a filozofálgatás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!