2010.02.18. 17:30
Egy kutyus búcsúja az emberektől
Jejének hívtak. Tudom, érdekes nevem volt, talán kicsit vicces is. Azt mondják, különleges voltam, kicsit más mint a többi. Nagyon, szinte az egész testemmel tudtam örülni, ha valaki jó szót szólt hozzám. Az egerszegi menhelyen laktam, alig egy hónapig, életem legszebb időszaka volt.
Mindenkinek volt hozzám kedves szava, nem is tudom, miért szerettek ennyire. Örültek, ha megláttak, én meg nekik. A fene se érti ezt.
Ezek ugyanolyan magas, érdekes figurák volt, mit ahol korábban éltem, de ott utáltak, belém rúgtak, itt meg annyira szerettek. Mindig finom ennivalót kaptam, puha takarókon fekhettem. Úgy volt, hogy olyan emberhez kerülök, aki örül nekem. Mivel csak ivartalanítás után kerülhettem volna ki innét, elvittek az orvoshoz, de sajnos a szívem nem bírta ki a műtétet. Rejtett betegségem volt, erről nem tudott senki. A doktor megpróbált mindent értem, de sajnos hiába.
Elmentem egy messzi világba, itt szaladgálok vidáman. Sokan vagyunk, de elférünk a végtelen mezőkön. Itt nem bánthat senki minket, nem éhezünk már többé, vidám ez a vidék.
Arra kérnélek benneteket, ti nagy magas teremtmények, hogy ne bántsatok minket. Mi szeretünk titeket, még ha néha bántatok is minket. Ne dobjátok ki a Földön maradt társainkat, ne kössétek meg, mert olyan jó, ha szaladgálhatunk. Ha picit tanítatok bennünket, szót fogadunk majd nektek, és megvédünk mindig benneteket az életünk árán is
Ez kéri tőletek Jeje.
Lejegyezte: Igaz Klaudia
