Óhíd

2016.02.10. 08:56

Idén is megrendezték a 12 órás focitornát

Szombaton a fiatalok birtokolták a Közösségi Házat, itt tartották a „12 órás foci” tornát.

Szalay Csaba

Czikli Norbert, az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér vezetője, főszervező elmondta, hogy idén harmadszor került sor erre a rendezvényre. Néhány éve a helyi focisták elhatározták, hogy játékos formában megpróbálják felhívni a fiatalok figyelmét a sport és a mozgás fontosságára. Így született meg az ötlet, 2014-ben 24 órás teremfocit tartottak, de hajnalra „elfogytak" a játékosok, azóta „csak" 12 óra hosszat játszanak folyamatosan.

Czikli Norbert (balról a második) társai között
Fotó: Szalay Csaba

A hat csapat mindegyike 4 játékosból és 1-2 tartalékból áll, a helyi fiatalok mellett Zalaegerszegtől Sümegig sok településről jönnek barátok. Idén „öregfiúk" is játszottak. A lényeg, hogy fél napot baráti társaságban sportoljanak, a játék tisztaságát jelzi, hogy nincs bíró. A nők időmérőként, jegyzőként vesznek részt a vidám programban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!