Allianz Arena

2018.03.29. 13:45

Átalakítják a müncheni stadiont

Megújul a német bajnok Bayern München labdarúgócsapatának otthona, az Allianz Aréna.

A stadionban 25 ezer széket kicserélnek, s a munkálatok nyomán a lelátón a klub neve, s mottója, a „Mia san Mia” (bajorul: mi mi vagyunk), valamint címere lesz látható.

„A nyáron valóra válik az, amiről évek óta álmodtunk. A jövőben egyértelmű lesz, hogy az Allianz Aréna az FC Bayern otthona”

- mondta a Bayern Magazinnak Karl-Heinz Rummenigge, a bajor együttest működtető gazdasági társaság vezérigazgatója.

A munkálatok május 14-én, két nappal a szezon utolsó hazai bajnoki mérkőzése után kezdődnek. Jürgen Muth, a stadion gazdasági vezetője azt mondta: a cél az, hogy július végére befejezzék az átalakítást. A régi székeket eladják, a befolyt összeget pedig jótékony célra fordítják.

Az Allianz Arénát 2005-ben nyitották meg, akkor még a Bayern München és az 1860 München közös otthona volt, így semleges színűre tervezték, s ez nem változott azután sem, hogy a Bayern lett az egyedüli tulajdonos. Miután a kisebbik müncheni csapat jelenleg a harmadosztályban szerepel, s a bérleti viszony is megszűnt, lehetővé vált a felújítás.

Borítókép: a két müncheni klub szurkolói érkeznek a 2005-ös stadionavatóra

AFP / ddp images / DDP / Timm Schamberger

Ezek is érdekelhetik