Krimi

2023.09.12. 09:13

Szó szerint mindene odaveszett a magyar édesanyának a görögországi árvízben

A szomszéd ház erkélyéről nézte végig Harmat és két kisfia, ahogyan elönti a víz az otthonukat.

MW

Mindenüket elvesztették

Fotó: Olvasói fotó

Csergő Harmat hat éve él Görögországban, öt éve ment feleségül Thanos Chrysikoshoz. Két kisfiuk született: a négyéves Máté és a kétéves Giorgo. A Görögországot sújtó árvíz miatt a négyfős család háza lakhatatlanná vált. Számítottak a nagy esőzésre, de azt álmukban sem gondolták volna, hogy mindenüket elmosó árral érkezik a víz – írja cikkében a Bors.

A férjem ezt a házat tavalyelőtt az apukája halála után örökölte meg. Tavaly újítottuk fel teljesen, nagyon sok munkával és persze pénzzel járt. Tavaly december 23- án költöztünk be

– mesélte Harmat.

Az anyukának rossz előérzete volt. Egy táskába összeszedte a legszükségesebb dolgokat és a gyerekekkel átment a szomszédba, ahol a férje nénje lakik. Thanos még a házban maradt, próbálta menteni a menthetőt, amikor a hirtelen jött ár miatt a tetőre kellett menekülnie.

Forrás: Olvasói fotó

A teraszról néztem és ordítva sírtam. Segítséget hívtunk. Három órát töltött a tetőn, mire apadni kezdett a  víz. Közben imádkoztam, hogy le ne csússzon a tetőről

– emlékezett vissza Harmat, akinek a férje végül épségben le tudott mászni a tetőről. 

A következő napon még nagyobb árvíz jött, a család a szomszéd ház erkélyéről tehetetlenül nézte, ahogy újra elönti az otthonukat a víz. A gyerekeket is megviselték a történtek.

 

„Az első éjjel aludtak, a második alkalommal ők is látták az árvizet. Máté akkor azt kérdezte, hogy az úton miért nem hajóval mennek az emberek. Már szeretne hazamenni” – mondta az anyuka.

A házuk lakhatatlanná vált, mindenük elázott és sáros, jelenleg a férj főnökénél laknak. Az autójuk is tönkrement az árvíz miatt. 

 

Forrás: Olvasói fotó

Elég pozitívan állunk mindenhez, én már nem sírok, de nehéz felfogni, hogy más ruhájában vagyunk és kedvenc, kedves dolgaink odalettek

– mondta Harmat.

Ha segíteni szeretne a családnak, ide kattintva teheti meg.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!