Nagykanizsa

2014.04.16. 12:45

Mozogtak, sportoltak a gyerekek

Nagykanizsa - Pályázati forrásból finanszírozták az egészségnapot szerdán a Hevesi-iskolában, így a diákok új mozgásfajtákat próbálhattak ki.

Pásztor András

 

Mint azt Szabó Erzsébet, az iskola igazgatója elmondta: az egészségnap kapcsán sok érdekes programmal készültek, így például a gyerekek előadást hallgattak az egészséges táplálkozásról, sőt zöldséget, gyümölcsöt is kóstoltak. Felhívták továbbá a fiatalok figyelmét a drog és alkohol káros hatásaira, majd szűrővizsgálatokon is részt vehettek a diákok. Emellett több mozgásformát is kipróbálhattak, az íjászattól kezdve, a baseballon, a dzsúdón, a kerékpározáson keresztül a néptánig, jógáig bezáróan.

Ezek is érdekelhetik