Nagykanizsa

2014.04.02. 14:45

Könnyebben és gyorsabban juthatnak el munkahelyükre

Nagykanizsa - Az önkormányzat, a Zala Volán Zrt., s három nagy foglalkoztató együttműködése eredményeként busszal is eljuthatnak a dolgozók az ipari park üzemeibe.

Pásztor András

Mint azt a szerdai sajtótájékoztatón Cseresnyés Péter polgármester elmondta: a város legnagyobb ipari területén dolgozók mostantól könnyebben és gyorsabban juthatnak el munkahelyükre, miután a Zala Volán Zrt. buszjáratokat indít az ipari parkba.

– A megállapodás értelmében a buszjáratok költségeit közösen viseli az ipari parkot üzemeltető Nagykanizsai Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt., valamint a három (Gartner Intertrans Hungária Kft., Ruget Magyarország Kft., DAB Pumps Hungary Kft.) nagy foglalkoztató – így a polgármester, aki hozzátette: a menetrend úgy került kialakításra, hogy illeszkedjen a három műszakos munkarendhez, illetve a normál munkarendben dolgozók is igénybe tudják majd venni a szolgáltatást. – Ez jelenleg több mint 500 embert érint, de a lehetőség adott a kisebb cégek számára is, így a költségek is többfelé oszlanának.

A városközpont és az ipari park között közlekedő buszokat a speciálisan ezekre a járatokra készített bérletekkel díjmentesen vehetig igénybe a három cég dolgozói, illetve az Inkubátorház bérlői.

Lakner István, a Zala Volán Zrt. helyi üzemvezetője hozzátette: társaságuk elég kedvező ajánlatot adott a járatok üzemeltetésére, hogy ezzel is segítsék a kanizsaiak foglalkoztatását.

Ezek is érdekelhetik