Régóta őriz Tigris tank maradványokat a Zala Bútorgyár volt vezérigazgatója

A német hadsereg legendás hírű Tigris tankjának BED nevű altípusa nagy bombatölcsérek mellett kilőve, 5 évig „tartózkodott” Kurusa Lászlóék kertjében. Persze, nem önszántából, hanem kényszerűségből.

– Bicskén születtem, ott gyerekeskedtem – bocsátotta előre Kurusa László. – Ahogy a második világháborúban közeledett a front, a falu kertvárosi részének lakosságát evakuálták, és ebbe belekerültünk mi is. Amikor a harcok elcsitultak, és a front odébb vonult, visszatérhettünk erősen megrongált otthonunkba, melynek kertjében egy kilőtt BED altípusú Tigris tankot találtunk. A legénység természetesen már nem volt benne, nem tudjuk, mi történt velük, illetve, hogy egyáltalán túlélték-e a találatot. Én akkor kicsiny gyerek voltam, és nagyon megörültem új játékszerünknek, amit nagy örömmel vettünk birtokba a környékbeli srácokkal. Sokan jöttek gyerekek, a tankban játszottunk bújócskát, számháborút. Amit lehetett, leszereltünk róla a nagyobb gyerekekkel; nagy kincs volt egy fényes csapágygolyó. Kiszedtük a lánctalp kiüthető csapszegeit is. Édesapámmal és nagyobb testvéreimmel az udvarunkon halomba gyűjtöttük a leszerelt alkatrészeket; ágyúcsövet, a lánctalp darabjait, a tank tornyának mozdítható elemeit, méretes pájszervasat, egy brutálisan erős láncot (ezzel vontatták ki egymást a harckocsizók, ha megsüllyedtek a monstrummal) és a torony központi elemét vettük birtokba. Sajnos az örömünk nem tartott sokáig, jött a Rákosi-éra, amikor az újjáépítéshez minden vasanyagot begyűjtöttek. Tudtuk, hogy a tankot el fogják vinni – én sírtam, a szüleim meg örültek, de azért nosztalgiából a tank több alkatrészét a mai napig őrzöm Zalaegerszegen.

A férfi elmondta: a tank tornyának fő alkatrészét (amely a löveg töltő- és elsütőszerkezete) üllőként használta az évek folyamán, akárcsak az édesapja, de a végzett munkának nyoma sincs rajta.

– Azt, hogy ez volt a tank vezérlő helye, bizonyítja az alkatrészen olvasható Feuer (tűz) és a Sicher (biztos) felirat, illetve a hozzájuk tartozó váltószerkezet – magyarázta Kurusa László. – Az acél kitűnő minőségét igazolja, hogy a régóta (75 éve) szabadtéren lévő, egyébként igen súlyos, szerintem közel 100 kilogrammos szerkezet jól bírta a sok-sok kalapálás és az időjárás viszontagságait. Az alkatrészen megmaradt feliratból az is kiderül, hogy a harckocsi 1941-ben készült a németországi Delmenhorstban.

A sors úgy hozta, hogy Kurusa László – immár a Zala Bútorgyár első embereként – eljutott a delmenhorsti gyárba is, amely a háború után a tankgyártásról faipari gépek gyártására állt át. A zalai cég a vállalattól a hannoveri világkiállításon, 1984-ben egy speciális, 12 fejes Ehemann csiszológépet vásárolt, melyről kiderült, hogy hibás konstrukció. Az ügy, mint Kurusa László ismertette, a Hágai Nemzetközi Bíróságon kötött ki – s habár a Zala Bútorgyárnak volt igaza, a pert elveszítette. A tárgyalás után Kurusa László találkozott a tulajdonossal, aki megmutatta neki a továbbra is fegyvergyártással foglalkozó üzemegységeken kívül az egész gyárat. Az idős cégtulajdonossal váltott szót a peres ügyről is, melylyel kapcsolatban a tulajdonos négyszemközt azt válaszolta: „Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy pert veszítsünk, mert nagy hírű német ipari birodalom vagyunk.” A mondat tanulságos, mert jelzi: habár a háború már régen véget ért, a birodalmi szemlélet még 40 évvel később is ott munkált a fejekben.