Letenye

2011.12.09. 11:32

Nélkülük kellett felnőnünk

Minden évben ilyentájt gyűlnek össze a sajnos egyre fogyó létszámú hadiárvák Letenyén, hogy a háborúban maradt hozzátartozóikra emlékezzenek, szót váltsanak egymással a közös témákról. Idén december 7- én a Fáklya Művelődési Házban tartotta karácsonyi ünnepi megemlékezését a Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Letenyei Szervezete.

Ráczné Lánczok Zsuzsanna


A Himnusz eléneklése után a szervezet elnöke, Kovács Emilné köszöntötte a megemlékező ünnepségre meghívott vendégeket: Halmi Bélát, Letenye Város Polgármesterét, Pál  Józsefnét, Murarátka polgármesterét, dr. Kálovics Miklóst a Nagykanizsai Szervezet Vezetőségi Tagját és a tagtársakat.

Az elnök asszony köszöntőjében elmondta, hogy ünnepelni és megemlékezni jöttek össze a sorstársak, de az idén ismét eggyel kevesebben, mert Böjti Józsefné már nem lehet köztük. Emlékének egy perces néma felállással adóztak.

Kovács Emilné emlékeztetett rá, hogy minden ember addig él, amíg gondolnak rá.
„A háború áldozatai szívünkben életünk végéig élnek. Nélkülük kellett felnőnünk, az özvegyeknek gyereket nevelni. Nekünk nem volt kinek mondani, hogy édesapám, kedves férjem, fiam, bátyám. Karácsonyaink gyertyafénye mindig halványabban világít, mert ők hiányoznak a családból.”

Kondákor Andrásné hadiárva a Duna-parti fedezékben és a Puszta néma táj című dalokat énekelte el, könnyeket csalva tagtársai szemébe.

A megható ünnepi műsorban az Andrássy Gyula Általános Iskola tanulói is közreműködtek. A Betlehemi csillag című verset Cselényi Luca, a Honvédeink sírkeresztjére címűt Jarasevics Szabina, az Amikor még kicsik voltunk címűt pedig Kóbor Karina adta elő.

A program során a 90. életévét betöltött Kovács Antalnét és a 70. születésnapjukat ünneplő Imre Lászlónét, Selek Istvánnét és Skoda Lajost is felköszöntötte az elnök a közösség nevében.

Az ünnepséget a Szózat zárta, majd szponzorok segítségével karácsonyi ajándékcsomagokat is kaptak a tagok. A terített asztalra kerültek a szendvicsek, sütemények, melyeket a szervezet tagjai készítettek és közösen el is fogyasztották az egymással folytatott eszmecsere közben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!