2015.10.12. 16:09
Idősbarát település - A nyugdíjasokért végzett munkájukat díjazták
Lenti - Idősbarát Önkormányzat Díjat kapott a Kerka-parti település a nyugdíjasok érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. A díjat Lenti mellett további öt önkormányzat érdemelte ki az országban.
Több alkalommal pályázott már a város erre az országos díjra, ugyanakkor most először sikerült elnyernie, azután, hogy tavaly megyei szinten díjazták az idősügyi tevékenységét.
- A pályázat egyik feltétele az volt, hogy rendelkezzünk idősügyi stratégiával és a nyugdíjasokat segítő programokkal - mondta Gáspár Lívia, az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának elnöke, a Kolping Gondozási Központ vezetője. - Ilyen például az idősek karácsonya, a szépkorúak köszöntése, de az őket megszólító rendezvények mellett ki kell emelni azokat a széles körű szolgáltatásokat, amelyekkel a rendelkezésükre állunk. Gondolok itt az étkeztetésre, a jelzőrendszeres és a házi segítségnyújtásra, a nappali ellátásra, valamint az átmeneti és tartós bentlakásos elhelyezésre.
Ezeket a szolgáltatásokat a Kolping Gondozási Központ egyházi fenntartója az önkormányzat támogatásával folyamatosan fejleszti. Idén például egy beruházásnak köszönhetően tízzel bővül a férőhelyek száma az idősek otthonában.
Fövényesi Jánosné (balról), Horváth László polgármester, valamint Gáspár Lívia az országos elismeréssel
Fotó: Korosa Titanilla
Fövényesi Jánosné, az idősügyi tanács vezetője arról beszélt, hogy komoly eredményeket értek el az utóbbi években, hiszen 2010-ben és 2014-ben megyei, 2015-ben pedig országos címet nyert el a tanács. Kiemelte, hogy szoros az együttműködés a civil szervezetekkel, például a Honismereti Egyesülettel, a Fegyveres Testületek Nyugállományú Klubjával és a Nyugdíjas Klubbal. Ezek az egyesületek több programmal bekapcsolódnak az idősek életébe: kirándulásokat, előadásokat szerveznek, segítik a nyugdíjasokat a hétköznapi problémáik megoldásában.
- A település lakóinak 13 százaléka 65 év feletti, ennek megfelelően idősügyi alapelveket fogalmaztunk meg - mondta Horváth László polgármester. - Ki kell emelni a korosztályok közti kapcsolatok erősítését, illetve az egészségügyi és szociális szolgáltatások fejlesztését. Az önkormányzat annyi támogatást nyújt az idősek számára, amennyit a rendszer megenged. Önként vállalt feladatként biztosítunk szemétszállítási kedvezményt, tűzifa támogatást és évi egyszeri fűtési támogatást is - összegezte a város vezetője.