Lenti

2007.07.31. 02:26

A kedvenc helyeit keresték fel

Tornyiszentmiklós (gyf) -A térség ismert természetvédő szakembere, Palkó Sándor emlékére szerveztek túrát a településen. Az egész napos természetjárás a Mura-erdőt, az Újfalusi-hegyet és a Kerka völgyét érintette.

Gyuricza Ferenc

Az emléktúra már évek óta tradíciónak számít a madarász és természetvédő szakemberek körében, az öt éve elhunyt Palkó Sándorral ugyanis nekik volt szorosabb a kapcsolatuk. Az idei évben közel húsz fő vett részt a rendezvényen, mely során azokat a helyeket keresték fel, ahol az emléktúra névadója gyakrabban dolgozott.

- A Mura-erdő volt a színhelye a madárgyűrűző tábornak, de az Újfalusi-hegyen is gyakran megfordult Sanyi barátunk - mondta Lelkes András, a Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa. -A túra során igyekeztünk természeti értékeket is feltérképezni, így láttunk réti sast és hollót is, melyek a ritkaságok közé tartoznak.

Ezek is érdekelhetik