KUTYANAPLÓ - Shaquille szemével a világ - 2015. 05. 02.

Mondjuk az én dolgom viszonylag egyszerű: vigyáznom kell a macskákra. Kircsi – tudjátok, a kis brit - szerintem májusra meghülyült, már napok óta pakol. Minden hozzáférhető dobozt, rejtekhelyet felforgat, amiből, persze, nekem is van hasznom, ugyanis rágnivaló kincsek kerülnek elő. Ma reggel Trisztán – a tekintélyes ragdoll - is beállt a sorba, egy számológépet adományozott nekem az asztalról, aminek a tokjával azonnal elfutottam, de apa résen volt, és elvette.

Szóltam is neki, hogy légyszi ne figyelj ennyire, de közölte, azért (minimális) rendnek lennie kell, nem csinálhatunk, mármint mi hárman, folyton azt, amit akarunk, mert az káoszhoz és anarchiához vezet. És ugyan a demokrácia is szar, de az anarchia egy fokkal rosszabb. Szerintem ő a diktatúrában hisz, mármint a sajátjában, de szerencsére anya mindig lenyesi a vadhajtásait, és így van ez fordítva is, aminek viszont én vagyok a haszonélvezője. Na, ezt mindjárt elmagyarázom.

Sétánál anya megköveteli, hogy mellette meneteljek, szép lassan, méghozzá a bal oldalán. Ebből néha van kis konfliktusunk, mert egyrészt azt szeretem, ha szabadon szaladhatok, másrészt pórázon is igyekszem kalandozni, szaglászni. Ilyenkor apa mindig mellém áll, s próbál némi engedményt kicsikarni, de ha túlfeszítem a húrt, akarom mondani a pórázt, akkor anya leb@sz engem is, meg apát is. Ilyenkor behúzzuk fülünket-farkunkat (na, ez kétértelmű, de szerintem így mondják), hogy aztán 22 másodperc múlva szent legyen a béke. És újra feszes a póráz :)

Azt hiszem, a kutyasulit már tényleg nem kerülöm el, de apa azzal bíztat, hogy ugyan már most okosabb vagyok, mint sok ember, de úgy meg kenterbe verem a többséget, és az nekem is jó lesz. Bár ezt a tanodát nem bocsátották szavazásra, de azt hiszem, anya kedvéért ráállok a dologra, különösen azért, mert a feladatok közben, ha ügyes vagyok, jutalomfalatot is kaphatok, azért meg érdemes egy kicsit úgy tennem, mintha fegyelmezett lennék. :)

Amúgy meg tényleg ki van a kukim ezzel a majálisi hosszú hétvégével, mert anyáék vagy elrohannak valahova dolgozni, vagy itthon verik azt a rohadt klaviatúrát. Azt hiszem, most nem megyünk sehova kirándulni, még egy rohadt majálisra se, ami apa szerint persze értelmetlen is lenne, mert az ilyen rendezvény – ha ma már nem is szó szerint, de – a meleg sör és a hideg virsli „ünnepe”. Amúgy kaptam némi ízelítőt a régi hangulatból, néhány munkásmozgalmi dal felelevenítésével. Ezt, mondjuk, nem kívánom senkinek.

Apa pedig bejelentette: jövőre el is játsszuk, hogy milyen volt régen. Anyát felültetjük a tribünre (a kanapéra), mi pedig – apa, a macskák és én – felvonulunk előtte, integetünk, sőt, kapok egy zászlócskát is, amit vihetek. Aztán meg főzünk valami faszát, mert „a krumplileves legyen krumplileves”

Szieszta az erkélyen. Míg anyáék dolgoznak, mi napozunk az asztal körül (Fotó: Varga Lívia)