Kultúra

2017.01.26. 13:37

Modern kori lovagok kitüntetése

Iharos – Somogy Polgáraiért Díjat adományozott Somogy Megye Közgyűlése a középkori történelmi hagyományőrzéssel foglalkozó iharosi Szent László Király Lovagrend Egyesületnek.

Horváth-Balogh Attila

Mint azt Horváth Győzőtől, a lovagrend nagymesteréről, Iharos község polgármesterétől megtudtuk, a rend 2000-ben alakult informális csoportként, közhasznú egyesületté csak 2005-ben vált. Olyan fiatalok alapították, akik valami újat, egyúttal a társadalom számára hasznosat kívántak teremteni. Számos ifjúsági rendezvény köthető hozzájuk, Iharos egyetlen nagyrendezvényét, a Szent László Napokat szervezőként, majd 2011-től az önkormányzattal együtt társszervezőként bonyolítják. Az esemény fő célja a középkori harci kultúra népszerűsítése. Személy szerint Horváth Győző pedig a Szent László-kultusz megerősítésén fáradozik és komoly részt vállal egyesületével a Somogyvári Nemzeti Emlékhely népszerűsítésében is.

Horváth Győző nagymester a kitüntetéssel, Józsa Evelin írnok, és Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke
Fotó: Kraft Róbert

– Azt gondolom, 17 év szép idő egy szervezet életében – jelentette ki elöljáróban Horváth Győző. – Az egyesület létszáma a költözések, munkahelyváltozások, felsőfokú tanulmányok miatt folyamatosan változott, de a kemény mag maradt, nagyjából 15 főre tehető. Úgy vélem, a Somogy Polgáraiért Díj leginkább e csapat, a mostani tagok érdeme. Hogy mit emelnék ki az elmúlt években végzett tevékenységeink közül? Az egész létünk alapját jelentő Szent László-kultusz terjesztését. Meglátásom szerint Szent László volt az a királyunk, aki visszavonhatatlanul megszilárdította Magyarországon a kereszténységet, mégis kevés szó esik róla.

Horváth Győző hozzátette: egyesületüknek zalaiak is tagjai, így a kitüntetéssel a somogyi megyevezetés őket is Somogy polgáraivá avatta. Terveik közt rendházuk megépítését, illetve az ősi magyar bajvívástechnika és napjaink küzdősportjai ötvözéséből általuk kifejlesztett harcmodor, a kipcsa (Attila hun király testőreit hívták így) levédését említette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!