Miket fest a „Zoli gyerek”? - Vendégségben Paulovics Zoltán egervári festőnél

A falu szülötte „Nagy elődök nyomában” címmel mutatkozik be, hiszen a tárlat jelenleg is látható még,  a képek szeptember végéig lógnak az évszázados falakon. Kiss Gábor, Egervár lelkésze ajánlotta a szép számú érdeklődő figyelmébe a kiállítást, hangsúlyozva, hogy a tehetség nem vész el, hisz az ötvenes évei végén járó Zoltánról az itt lévők többsége nem tudta, hogy milyen figyelemre méltó alkotásokat fest. A plébános elismerése jeléül bejelentette, hogy lefoglalta a fő helyen látható nagyméretű festményt a plébánia számára, azt már senki se próbálja megvenni

- Szokatlan méretei vannak a Szent Katalin legendája című festményének (ez a címe a plébános által említett képnek, amelyik kicsit amorf: 80x180 centiméteres). Szereti az ilyen formákat? – kérdezem Zoltánt immár az otthonában.

- Az igazság az, hogy ez a keret beesett hozzám, s kihasználtam, hogy ehhez igazíthatom ezt a témát. Szent Katalin legendája régóta foglalkoztatott, különösen, hogy a mi templomunkban is történtek vele kapcsolatosan dolgok. Apám mesélte, hogy amikor bejöttek az oroszok, belelőttek az egervári templom Szent Katalin oltárképébe.  Ma is észrevehető ez a festményen. Azonban nem ez fogott meg, hanem a templom karcsú ablakin bevetülő fény, ami a szemközti falon egészen különös formát öltött. Aztán, amikor elkészült a kép első változata, a mesterem zavarónak találta ezt a megoldást, mert elvonta a figyelmet a kép alján lévő jelenettől, amelyen Katalin a császár előtt megtagadja a bálványimádást. Átfestettem az egészet – meséli. 

Zoltánnak nincs műterme, a tágas lakás egyik szobájában kapott helyet a festőállvány. Körülötte néhány kép, és a zenegép.

- Szeretem a zenét, amikor festek mindig hallgatok valamit – mondja, felsége Cecília még hozzáteszi, hogy igen jól elvannak így ebben a hangulatban. A gyerekek már nincsenek itthon, ő lekuporodik a szoba másik részében és olvas, s néha rápillant milyen színek kerülnek a vászonra.- Hogy sikerült ennyi éven át elrejteni a festést még az ismerősei előtt is? Azért ez meglehetősen látványos, időigényes foglalatosság

- Mert akkor festettem, amikor egyedül voltam a gondolataimmal. Többnyire esténként, volt hogy éjjel két-három órakor hagytam abba.  Eddig kétszer  álltam a képeimmel a nyilvánosság elé. Amiket a várban látni az közel negyven év munkája. Van közöttük egy intarzia is, amit még az általános iskolában 1978-ban készítettem szeretett rajztanárom Molnár Erzsébet segítségével. Hála Isten, Erzsi néni is láthatta a képeimet és igen boldog voltam, hogy ott lehetett

Ha már ennyire visszaszaladtunk az időben, folytassuk a legrégibb emlékekkel. Mint a falusi gyerekeknek általában, Zolinak is őrizni kellett a teheneket a legelőn, s igyekezett ellesni a nagyobb fiuktól, miként farigcsálnak. A nagypapája elismert bognár és kádár volt Bezeréden, rengeteg szerszámmal, amiből sokat ő örökölt meg. Korábban képeket is faragott, ezek közül kettőt sikerült megőrizni, amelyek a kiállításon is láthatók. 

- Az egyikre máris szemet vetett valaki - említi Cili.- Nem adom el semmi pénzért őket. Az a bajom, hogy rengeteg jó dolgomról azt sem tudom hol lehetnek – sajnálkozik  Zoli, és  elmondja, hogy a Zrínyi-gimnáziumban Borbás György volt a rajztanára, s megfordult Szabolcs Péter szakkörében is, de inkább a fotózás érdekelte ebben az időszakban. A kertészeti egyetemre járt, ott is diplomázott, továbbra is fotózott, plakátokat, s különböző rajzokat is készített. Egyetlen, nagy becsben tartott relikviát őriz, a leszerelő zászlót. 

-A mostani tárlat előtt volt egy kiállításom a Zrínyi-gimnáziumban, amit a mesterem, Dienes Gyula művésztanár ösztönzésére hoztunk össze. A legnagyobb sikere a leszerelő zászlónak volt a diákok körében. Ma már ilyenek nem készülnek, sok éve nincs már sorkatonaság (2004-óta). Amikor leszereltünk, ilyen zászlókra rajzoltuk meg a velünk történteket. Az egyetem után a ZALAHÚS-nál helyezkedtem el, de nem a szakmámban, mert akkor, 1982-ben kapták meg az első számítógépet, s  ez jobban érdekelt. Azonnal továbbképzésre küldtek, s informatikus, rendszergazda lettem. No, meg újra fotóztam! A nyolcvanas évek végéig voltam a vállalatnál, fotókon megörökítettem a gyár mindennapi életét is. Az összes filmem megvan, fel kellene dolgozni ezeket is, mert nagy értékkel bírnak. Az informatika végleges maradt, mai is rendszergazdaként dolgozom az ügyészségnél. 

Mindehhez párosul a természet szeretete, ami jól jön a számítógépes elfoglaltság mellé. Feleségével tagjai a Göcsej SE természetjáró csapatának, gyalogos és kerékpáros túrákon vesznek részt, biciklivel bejárták már Horvátországot, Ausztriát, de eljutottak Olaszországba és Németországba is. Sőt, zarándoklaton is voltak már, elgyalogoltak Kőszegről  Máriacellbe

-A gyalogos és a kerékpáros kirándulás nagyon közeli együttlét a természettel. Nem suhan el a táj, van idő rácsodálkozni . Ezeken a túrákon töltődök fel, nagyon sok képemet az itt meglátott, s rögzült pillantok ihletnek. 

Munkái zömét most olajjal festi, de készít grafikákat, s pasztellel is dolgozik. Sok minden hozzávalót beszerez, van ecsete, festéke bőven, mert ha meglát valami újat azonnal megveszi. Így volt ez a pasztellel is. Az első képet, amit ezzel festett,  húsz év elteltével,  nem rég fejezte be. Két éve tagja a Zrinyi-gimnáziumban működő Dienes Gyula, vezette festőkörnek, ahova szívesen jár.

- Gyula őszinte kritikus, jó tanácsokkal is ellát. Hogy mi foglakoztat? A tájak mindig fontosak számomra, legkedvesebb képem mi is, amit Göcsejről festettem. Aztán a nagy elődök élete, Egervár történelme is foglalkoztat. Egervári Lászlóé, a Kanizsaiak, Nádasdyak, Széchenyiek tettei. Ezeket szeretném nagyobb méretű képeken megfesteni és nem tettem le a faragásról sem. Vannak fa táblakép vízióim is - összegzi Zoltán az elképzeléseit.

Mindehhez tegyük hozzá, most már kíváncsiak is az emberek arra, mit csinál Paulovics Zoltán.