Udvardy Ignác Ödön festőművész életútja

Idősebb Udvardy Ignác 1873-ban került Zalaegerszegre, a polgári fiúiskola igazgatója lett. Az intézmény aztán felsőkereskedelmi iskolává alakult, ez volt a mai Csány szakközépiskola elődje.

- Ápolják is emlékét méltó módon, minden évben odaítélik az Udvardy Ignác díjat, amit Budapesten élő dédunokája, Lászlóné Vida Margit alapított. A hölgy a televíziónál volt műsorszerkesztő, ő őrzi az ifjabb Udvardy Ignác (aki később elhunyt testvérére emlékezve felvette az Ödön nevet is) hagyatékának jelentős részét - osztja meg velünk dr. Kostyál László művészettörténész, akit a két jeles férfiú életútjáról kérdeztünk. Idősb Udvardy 1883-ban elindítója, 1902-ig szerkesztője, majd tulajdonosa is volt a Zalamegye című hetilapnak, később a zalaegerszegi Takarékpénztár Részvénytársaság elnöki tisztét is betöltötte.

Egy rendkívül friss grafika a keszthelyi Balaton-parti sétányról. Fotó: Katona Tibor

- Egerszegen akkoriban még nem volt gimnázium, ezért az ifjabbik Ignác Nagykanizsán tanult a paristáknál - folytatja a művészettörténész. - Végzés után a budapesti Mintarajziskolában folytatta tanulmányait, ahol többek között Székely Bertalan is mestere volt.

Rajztanárként végzett, de tehetségét jelzi, hogy a Nemzeti Szalon 1900-beli tárlatán olyan mesterek művei között szerepelt, mint Szinnyei Merse Pál és Perlrott Csaba Vilmos. Nagyváradra helyezték tanárnak, ahol a premontrei főgimnáziumban később Juhász Gyula is kollégája lett.

- Rendkívül pezsgő szellemi közegbe került, nem véletlenül hívták ekkoriban Váradot Körös-parti Párizsnak. Pedagógusként is aktív volt, 26 évesen már füzetet jelentetett meg a művészi nevelésről, 1910-ben pedig a népművészet díszítő motívumairól jelentetett meg komolyabb munkát.

Adyt személyesen ismerte, házának ablakából pedig Brüll Adél, Léda kertjére látott. Meg nem erősített források szerint szemet is vetett az asszonyra, aki azonban Adyt választotta.

Nagyváradon került kapcsolatba a szabadkőműves és baloldali eszmékkel, amiből munkahelyén komoly összetűzései fakadtak. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a képzőművészeti testület vezetőjévé és a Püspöki Múzeum igazgatójává választották.

A Liba-mező című festmény.  Tizennégy termékeny évet töltött el Nagybányán. Fotó: Katona Tibor

Két évtized tanítás után, 44 évesen nyugdíjba kényszerült, a trianoni döntés után ugyanis a román hatóságok megszüntették az egyházi iskolákat. A rend nyugdíjpénztára azonban Magyarországon volt, így Udvardy egészen 1942-ig nem kapott tőlük egy fillért sem. Anyagi gondjai mégsem lehettek, 1922-ben tanulmányútra indult Németországba.

- Az ott készült képekből rendezett egy kiállítást és szinte az összes festményt eladta. Ezután Rómába utazott. Hazatérve hasonló sikert aratott, művei bevételből három házat vásárolt Nagybányán...

Kettőt kiadott, a harmadikba beköltözött, s 1923-ban kezdetét vette 14 éven át tartó nagybányai korszaka.

- Szakmailag maximálisan elismerték, nagyon jó kritikákat kapott. Erdély egyik élvonalbeli művészeként emlegették, alapító tagja volt a Barabás Miklós céhnek - méltatja festői pályáját dr. Kostyál László.

Udvardy Ignác Ödön sorsára árnyékot vetett egy 1902-beli kerékpáros baleset, melynek során súlyos csípőízületi törést szenvedett. Többször műtötték, de élete végéig sánta maradt. Talán a sorsközösség is hozzájárult, hogy barátként kötődött a szintén Nagybányán alkotó Ziffer Sándorhoz, aki ugyancsak sánta volt. Ám élete bizonyos periódusokban szinte remetei visszavonultságban élt. A harmincas években egy cikkben azt írták Udvardyról, hogy minden társasága egy tengelice volt, "aki" a szájából evett...

Udvardy Ignác Ödön önarcképe

Ekkoriban már az anyagi siker is elpártolt tőle, vagyonát felélte. 1937-ben egy firenzei tanulmányútra még futotta, majd visszaköltözött Nagyváradra, s pár év múlva Budapestre. Épp megállapodott volna, amikor közbeszólt a második világháború. A bombázások nyomán szinte nincstelenné vált, egerszegi rokonainál húzta meg magát. Nővérének halálát követően egyik hűséges tanítványa, Czirkovics Adél gondoskodott az idős művészről a család Kossuth utca 58. alatti házában.

- Premontrei múltja miatt az ötvenes években osztályidegenként kezelték, hiába támogatta a 19-es tanácskormányt... - folytatja a művészettörténész. - Nagyon nehéz körülmények között élt, csak 1959-ben kapott kis szakmai elégtételt, amikor a Zalamegyei Képzőművészeti Munkacsoport elnökévé választották. Ekkor kezdtek el szervezni számára egy nagy budapesti kiállítást, ám ez már nem valósult meg, 1961-ben, 84 évesen meghalt.

Progresszív festői szemlélete a zalaegerszegi években megfakult, művészetében idomult a kisváros akadémikus elvárásaihoz - summáz a szakember. Mostani, a Gönczi Galériában látható tárlata azonban teljes kitekintést nyújt az életműre, fénykorának legszebb, izzó energiával teli tájképeiben is gyönyörködhetünk.