Lessing Bölcs Náthán című drámája a Hevesi Sándor Színházban

A zalaegerszegi színház idei első komoly bemutatójához szolgáló emelkedett hangulat megteremtéséhez nagyban hozzájárult az a tény, hogy a harminc évvel ezelőtt indult teátrumban Ruszt József alapító rendező Avar Istvánnal a főszerepben már színre állította Lessing darabját. Azóta felnőtt ugyan egy-két nemzedék, mégis sokan emlékezhetnek az akkori sikerre.

Talán ezért, talán régóta dédelgetett tervként választotta a vendégként érkező Csiszár Imre rendező a puritán egyszerűséget, már ami a történet közreadását illeti. Az alázat és a közérthetőség mezsgyéjét választotta, csupán az a bizonyos, mindvégig alapdíszletként alkalmazott vászon kísértette kísérletezésre. A megvilágított fehér lepel látszólag a jelenetek osztására, a kint-bent jelzésére szolgál, noha jól érzékelhető a tanulsággal bővelkedő parabola fényben, azaz nyilvánosságban és árnyékban, tehát, ha akarom, sunyi homályban „működő” figuráinak, mondandójának e módon való elválasztása. Mindazonáltal az tény marad, hogy ebben a kontextusban a vita, az ellentét jó szándékkal feloldható. A Lessing tiszta erkölcsi igényéből fakadó ősbizalmat mi már rég elvesztettük.

A szinopszis szerint Jeruzsálemben vagyunk, a 12. században. (Lessing az 1700-as évek végén írta a darabot, amikor a kereszténység protestáns árnyalatai megerősödtek Európában.) Muzulmánok, keresztények, zsidók háborúznak. Most fegyverszünet van. Náthán, a zsidó kereskedőútjai egyikéről tér meg. Sok pénzzel, gazdagon. Tűzvész pusztított a házában. Veszélyben volt egyetlen lánya is, akit egy templomos lovag, egy „keresztény” mentett ki a lángok közül. Felbukkanása Dajának, Náthán házvezetőnőjének égi jel, a „sors keze”. Úgy érzi: eljött a pillanat, hogy felfedje: Recha nem Náthán édes gyermeke, nevelt lánya csupán. Nem is zsidó. Keresztény szülőktől származik. Náthán nem tulajdonítva jelentőséget, csak mosolyog ezen a gyermekes mesén. Neki elég, ha valaki ember. Hírlik: kisebb csodának köszönheti a templomos is életét: Szaladin szultán szabadon engedte. Húsz keresztény fogoly közül egyedül őt. Azt beszélik, a templomos húsz éve eltűnt fivérére emlékeztette.

A sztori kulisszái között vívódó emberek sora járkál felalá. A Tordy Géza helyett végül Farkas Ignác alakította címszereplő heves érzelmeket él át, őszinte, kereső ember. Szaladin, a szultán nemkülönben. A muzulmánok képviselőjeként atyai hangon tudakolja, magától és mástól, vajh´ mely vallás igazsága a legigazabb. A templomos lovag kissé hebrencs módon áll egyik meggyőződéséről a másikra, de ez bocsánatos, hiszen nem logikus, hanem szerelmes. Kiben nincs kétség? A pátriárka, no, ő nem kételkedik semmiben, az erő nevében cselekszik. Kísérő holdja, a besúgó barát szimpla értelmezője sajátos feladatának, míg a szultán szolgálatába állt dervis eléggé megszenvedi önnön valójának kifordítását. De mindannyiukat összeköti az őszinteség. Ha haragszanak, ha szeretnek, ha gyűlölnek, ha félnek, igaziból teszik. Ehhez képest milyen kifinomult a mi világunk... És ez nem a dicséret helye.

A színmű női figurái kapnak ugyan némi hangsúlyt, a szultán lányának például önálló csábító jelenet jut, épp saját bátyján gyakorol. Náthán lánya riadtan ártatlan, legfeljebb a szolgáló mutat rafinériát. De inkább zavarják a férfiak által kreált és uralt „káoszt”. Ebben például szintén nincs változás nyolcszáz év óta.

Külön-külön és együtt lélegeznek

Szépen felépített játék a Hevesi társulatáé. Besenczi Árpád Szaladin szultánja teret tölt, Lupaneszku Vivien (Szittah) virgonc játékos. Farkas Ignác Náthánja mélyen élt alakítás, a színész a borzongásig nyújtja tehetsége legjavát. Nemes Wanda (Recha) még sokat fog fejlődni, Lőrincz Nikol (Daja) már majdnem ott van egy drámai küszöbön. Mihály Péter belakja a teret, néha túlzottan is. Urházy Gábor Lászlónak elhisszük a bánatot, Balogh Tamásnak az ostoba dölyföt, Kanda Pálnak a helyezkedést.