Kultúra

2012.10.03. 16:18

GipSyndrome - Roma folklór, kötöttségek nélkül

Nagykanizsa - Készen áll első, "Hey GipSyndrome!" című lemeze megjelentetésére a nemrég alakult nagykanizsai GipSyndrome együttes. A csapat hagyományos roma muzsikára épülő modern világzenét játszik.

Horváth-Balogh Attila

A zenekar az A38 hajó és a Szerencsejáték Zrt. idén meghirdetett Talentométer nevű tehetségkutató versenyére alakult, s a megmérettetések eredményeként a világzene műfajában indult 53 együttes közül egészen a középdöntőig jutott, a zsűri által kiválasztott 9 csapat közé. Itt esett ki - ám a zenekar tagjai biztosak voltak benne: az, hogy első lépésük végül ilyen sikert érlelt, feljogosítja őket a folytatásra. Amúgy a zenészek már régóta muzsikálnak különböző zenekarokban: az együttes vezetője, gitárosa, táncosa, énekese és dalszerzője, Horváth Zoltán, a női énekes és táncos Horváth Laura, valamint a gitáron, cajonon játszó és rappelő ifjabb Horváth Zoltán a Kanizsa Csillagai Együttes tagjai. Kőfalvi Csaba profi dobos, dobtanár, a Kanizsa Big Band és az Igricek, illetve más formációk tagja, csakúgy, mint Szatmári László nagybőgős. Rajtuk kívül fontos még megemlíteni Kovács Pétert is, aki többféle fúvós, pengetős és vonós népi hangszeren játszik.

- Sokféle zenei stílust kedvelünk, a szívünkhöz mégis a folklór áll a legközelebb - árulta el Horváth Zoltán, aki az immár 19. éve cigány népzenét játszó, Magyar Köztársaság Elnökének Ezüstérmével és a Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjas Kanizsa Csillagai Együttes motorja. És mint kiderült, az is marad, hiszen a két projekt független egymástól. - A zenénk a folklórból táplálkozik, de nem azonos vele, csak annyiban, hogy népzenei motívumokat villantunk fel a hagyományőrzés szigorú szabályainak kötöttsége nélkül, a most divatos világzenei stílusban. Azaz olyan feldolgozásokat készítünk, melyekben a cigány népzenei motívumokat a szélesebb közönséget megérintő jazz, pop, flamenco, rap, vagy éppen rock alapokra helyezzük. Fiatalabb felfogást, populárisabb műfajt szeretnénk teremteni, s azt reméljük, ezzel minél többeket meg tudunk majd "fertőzni".

Mint azt Horváth Zoltán elmondta: már annyi daluk elkészült, hogy képesek vele egy lemezt is megtölteni. Ez lenne az első albumuk, mely a "Hey GipSyndrome!" címet viselné - ám az elkészítéshez szükséges anyagi források még nem állnak rendelkezésre. A pénzt pályázatok útján, ésvagy támogatók segítségével tervezik előteremteni. Az egyórás hanganyag tartalmazna népdalfeldolgozást és saját szerzeményt egyaránt. Előbbiek közül az egyiket az Artisjus-díjas 30Y Zenekar frontembere, Beck Zoltán jegyzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!