Kultúra

2010.06.16. 17:10

Dupla vagy semmi - Újabb színész alakítását díjazták A revizor című előadásból

Nagy Péter színművész a legjobb férfi alakítás díját nyerte el a nemrégiben megrendezett Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), a Hevesi Sándor Színház A revizor című előadásában.

Magyar Hajnalka

 

Az immár 10. találkozón a legtöbb díjat az Örkény Színház Kasimir és Karoline című produkciója nyerte, a legjobb előadásnak pedig a debreceniek Fodrásznő című darabját találták a szakemberek.

Az idei POSZT-ra Fáy Miklós kritikus válogatott, s Egerszegről A revizort hívta meg. Az előadásban fontos szerep jut Nagy Péternek, aki az évad végén megvált a zalai társulattól. Telefonon értük el.

– Mindig fontos és jó érzés az ember életében az elismerés, s természetes, hogy vágyunk is rá – mondja elöljáróban. – E díj értékét növeli, hogy a MASZK Országos Színészegyesület adta, színész- zsűri ítélte oda, tehát tulajdonképpen a kollégák véleményét tükrözi. Mégsem tulajdonítom minden ízében magaménak az elismerést, mert meggyőződésem, hogy szakmai sikert csak jó előadásban lehet elérni. A Bagó Bertalan által rendezett A revizor ilyen, bizonyítja ezt a POSZT-on tapasztalt, egyértelműen pozitív visszhang is.

Lehet valami abban, amit mond, hiszen a Jászai- díjas rendező által színpadra állított Gogol mű már másnak is termett babért. Mint emlékezetes, a darabbeli polgármestert alakító Kiss Ernő a legjobb férfi színésznek járó elismerést érdemelte ki a kritikusoktól a Rivalda Fesztiválon, ami a fővároson kívüli teátrumoknak kínál szakmai fórumot.

 

De térjünk vissza Nagy Péterhez, és az ő „álrevizorához.”

– Miként jellemezné Hlesztakov figuráját, akit a műben egy félreértés következtében revizornak néznek?

– Olyan fiatalember, aki saját hibájából a társadalom perifériájára szorul, ám egy „csoda” révén egyik pillanatról a másikra megoldódik az élete. Nem magának köszönheti a változást, a környezete esik tévedésbe: annak nézik, aki nem ő. Az élet furcsa visszássága ragadható meg e jelenségben és figurában: ha mersz mindent egy lapra feltenni, dupla vagy semmi alapon gondolkodni, akár jól is elsülhet a dolog.

– Az évad végén megvált a Hevesi Sándor Színház társulatától. Hogyan tovább?

– Abban vagyok biztos, hogy milyen szellemiséget akarok követni. Ez az irány gyökereiben a zalaegerszegi színházhoz kötődik, hiszen a hosszú ideig itt dolgozó, ám most ugyancsak távozó Bagó Bertalan társulatában képzelem el a jövőmet. Számomra az általa képviselt színházi gondolkodás számít irányadónak.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!