Kultúra

2010.03.09. 18:40

Hevesi-színház: Othellót vidéki színpadra?

Othello vagy Csárdáskirálynő? A fiatal, ambiciózus rendező Shakespeare-művet látna a színpadon, vidéki társulata pedig operett mellett kardoskodik. Hamarosan kiderül, mire is váltanak jegyet a Hevesi Sándor Színház nézői.

Péter Gyöngyi

A rendező nemcsak a darabválasztással kavarja fel az állóvizet a vidéki együttesnél, de a szereposztással is beletenyerel a művészek önérzetébe: a primadonnából mellékszereplő lesz, a kezdőből főhős... Színház a színházban: az egerszegi társulat kulisszatitkokat árul el Gádor Béla - Tasnádi István Othello Gyulaházán című vígjátékával. A bemutatót  pénteken tartják, a darabot pedig Telihay Péter állítja színpadra, akit a premier kapcsán kérdeztünk.


- Előadást ugyan nem rendezett eddig Zalaegerszegen, mégis kötődik a városhoz.

- Itt lettem katona. Tizennyolc éves voltam és keveset tudtam a színházról. Egy barátom, Quintus Konrád akkoriban A csodálatos mandarin című produkcióban játszott, ő hívott, hogy menjünk, nézzük meg a színház alapító előadása, Az ember tragédiája próbáit. Ezzel egészen csodálatos világ tárult ki előttem, Zalaegerszegről számomra a Madách-mű és a Húsvét című előadás a legerősebb élmény, a teátrum első évada, amit nagyon szerettem.

- Ezt igazolja talán a múlt év végi bemutatója is.

- Rá is írtam a plakátra, hogy az előadást Ruszt Józsefnek ajánlom... Dramaturgként egyébként a budapesti Nemzeti Színház alapító előadásában már dolgoztam a Tragédiában, de mindig is központi helyet foglalt el az életemben a mű, középiskolásként is nagyon szerettem, tulajdonképpen azzal felvételiztem. Aztán láttam itt a főpróbákat, majd szakdolgozatot, diplomamunkát írtam belőle. Nem is kerülhettem el, hogy valahol megbirkózzam vele, mint rendező. Ez történt meg Nyíregyházán.

- Rengeteg klasszikus drámát vitt színre, de természetesen  könnyedebb előadások szintén szerepelnek a munkái között. Az egerszegi bemutatóra utalva: a művészet vagy az operett mellett teszi le a voksát?

- Magyarországon minden vidéki színház egy picit nemzeti színház, tehát sokfélét kell tudni játszani, sokfélét kell tudni jól, minőségi módon előadni, mert a nézők nagy része szórakozni szeretne, de van egy meghatározó közösség minden városban, mely szívesen néz klasszikus, modernebb vagy kortárs műveket. Valójában jó és kevésbé jó előadások vannak, hiszen egy operett is lehet remek, ugyanakkor egy klasszikus is lehet csapnivaló. Az Othello Gyulaházán egy szenzációsan megírt mű, úgy is meghatározhatnám, hogy bulvárdarab. Valójában azonban mégsem az, mert tartalmasan, igazán mélyen szól a színházi emberek hétköznapjairól. Tasnádi István, aki átdolgozta Gádor Béla játékát, nagyon ért a színház, egy társulat belső életéhez. Sok a személyes vonás a történetben, megjelennek benne a kínjaink, a nyomoraink, a sebezhetőségünk, de benne van a humorunk, a kíváncsiságunk is, méghozzá mindez igen szellemesen. Nem spórolja meg belőle azt a gyötrelmet sem, ami a mindennapjainkat kíséri, amikor egy előadást próbálunk, amikor küzdünk egy szereppel, egy színdarabbal. Azért is élvezetesek a próbák. Az ember szívesen mesél magáról úgy, hogy közben kicsit felülnézetből nézheti magát... Azt szeretnénk, ha pontosan beszélnénk magunkról. Rengeteget nevetünk a próbákon, reméljük, a közönség is sokat kacag majd és talán meg is rendül, ahogy egy jó színházban vagy az életben kell.

Az előadás szerepeiben Farkas Ignácot, Kovács Olgát, Urházy Gábor Lászlót, Kanda Pált, Kricsár Kamillt, Debrei Zsuzsannát, Hertelendy Attilát, Pap Lujzát, Kiss Ernőt, Foki Veronikát, Mészáros Andrást, Spisák Istvánt, Misurák Tündét, Czegő Terézt, György Jánost, Andics Tibort, valamint  Szakály Aurélt láthatja a nagyérdemű. A díszletet Telihay Péter, a jelmezeket pedig Csík György tervezte. A bemutatót pénteken 19 órától tartják a Hevesi Sándor Színházban.


Telihay Péter 1965-ben született Miskolcon. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán 1988-ban fejezte be tanulmányait, rendezői szakon pedig 1993-ban végzett. Dolgozott a budapesti Vígszínház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház,  továbbá a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, valamint a szolnoki Szigligeti Színház rendezőjeként, művészeti vezetőként ugyanakkor a komáromi Jókai Színház munkáját irányította.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!