Kultúra

2009.05.20. 02:28

Fűszeres keleti dallamok

Zalaegerszeg - Samsara szó jelentése: a földi élet körforgása. Az élet célját jelenti a buddhizmus szerint kitörni ebből, ha már a lélek fejlődése elérte a legmagasabb fokot, s eljutni a Nirvánába.

Horváth Viktória

Egy Samsara koncerten ülni és hallgatni a keleti muzsikát, olyan, hogy az ember szinte a mesés Indiában érzi magát, és a dobok hangja mellett már érzi is a fűszerek illatát. Az együttes hegedűvirtuózával, Lantos Zoltánnal beszélgettünk zalaegerszegi előadásuk előtt.

- Nem klasszikus jazzt játszunk, ez inkább európai jazz, elrugaszkodott a szvingtől teljesen. A zenénk főleg indiai elemekre épül, annak a rendszerét követi le, csak nyugati módon improvizálunk rá. A quartett egy gitárosból, egy hegedűsből és két ütősből áll, és ez esetben a két ütős tradicionális indiai zenész. Szalai Péter tablán, Nyusztay Iván ghatamon, kanjirán játszik, és erre jön az effektezett elektromos gitár és hegedű.

Nagyon elfoglaltak a zenekar tagjai, szeretnének sokkal többet együtt játszani. Sokat utaznak és sok projektben vesznek részt, hiányzik egy menedzser, aki felfuttatná ezt nemzetközi szinten. 5-6 éve van együtt ez a formáció, egy lemezük jelent meg eddig, de a mostani koncepcióktól eltérően egy másfajta hangzást képviselt akkor, sokkal akusztikusabb volt. Juhász Gábor, a gitárosuk behozta a súlyos elektromos hangzást, ettől nagyon telített lett a zenéjük, ennek a hangzásvilágnak a nyomán haladnak most.

- Még nagyon fiatal voltam, amikor kimentem Indiába, lánglelkű voltam, majdnem kilenc évig éltem kinn - meséli Zoltán az ott töltött évekről. - Számomra az indiai kultúra és filozófia alaptengely volt, főleg zeneileg. Ez egy ősi, több ezer éves zenei kultúra, amit akkor elkezdtem tanulni, de ez az a zene, amit az ember élete végéig sem tanul meg igazán. Valamiféle zenevallás, el is kezdtem ott koncertezni, de hiányzott az otthonom, hazajöttem és akkor rájöttem, hogy nekem azokból az élményekből kell táplálkoznom, amit ott magamba szívtam. Ezt próbálom visszaadni egy koncerten. Decemberben voltam ott utoljára fellépni, tehát dolgoztam. Mivel az életem a zene, mindig emiatt utazom, nem mondhatnám, hogy munkaút volt.

- Mi a titka az indiai zenének, amiért jó játszani és jó hallgatni?

- Az indiai klasszikus zene egyfajta vallás, szigorú szabályokkal. A gyerekkorban már elkezdik tanulni, egy-egy mester kiválasztja a tanítványt, és egy spirituális kontaktus alakul ki közöttük - magyarázza Zoltán. - Ősi módszerrel tanítja őket, nem iskolában, reggeltől estig kell gyakorolni, amíg tökéletes nem lesz, utána mehet csak a színpadra. A mester az maga az isten, amit ő megenged, az történik, ez egy ilyen rendszer. A zenészek technikailag iszonyatosan tökéletesek, de még ekkor sem jó zenészek, azok majd csak évtizedek múltán lesznek. Úgy gondolkodnak, hogy sok életünk van még, majd a következőben befejezzük, ha ez az élet kevésnek bizonyulna rá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!