Külföld

2011.05.25. 16:40

Strauss-Kahn: a szobalány guineai rokonai visszautasítják a megvesztegetést

Visszautasította a Dominique Strauss-Kahn jogi képviselői által felajánlott pénzt a volt IMF-vezérigazgatót nemi bűncselekménnyel vádoló szobalány guineai rokonsága - írta szerdai lapszámában a New York Post című bulvárlap.

MTI

"Családunk fölötte áll az anyagi kérdéseknek. Nem foglalkozunk azzal, hogy valaki milliárdos-e. A legfontosabb az, hogy hogyan követi isten útját" - jelentette ki a szobalány fivére, az 50 éves Mamoudou az újság szerint, amely cikkében a Reuters hírügynökség helyszíni jelentését idézte. A tudósítás megerősítette, hogy a nő rokonai hithű muzulmánok, akik egy apró, világítás és vízellátás nélküli guineai faluban élnek. A szobalány apja a lap szerint muszlim hitoktató volt.
   
Mamoudou hangsúlyozta, hogy sem a nővére, sem pedig a család nem megvásárolható. A fivér elmondta, hogy noha évek óta nem hallott a húgáról, mégis biztos benne, hogy ő az a 32 éves szobalány, akit a volt IMF-vezér megpróbált magáévá tenni a New York-i Sofitelben.
   
A rokon által elmondott történetből kiderült, hogy a nő a férje halála után azért hagyta el faluját - amit a New York Post keddi beszámolójában Tchiakoulle néven említett - , mert fivérei túl fiatalok voltak ahhoz, hogy a helyi szokásnak megfelelően feleségül vegyék.
   
Mamoudou, aki a legidősebb testvér volt a hatgyermekes családban, s így gondoskodni volt köteles a fiatalabbakról, egy varrótanfolyamra íratta be a húgát a főváros, Conakry egyik elővárosában, Bambetóban. A nő innen, a most 15 éves lányával együtt vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol három évvel ezelőtt a Times Square-en lévő Sofitelben kapott munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!