Külföld

2011.05.05. 11:57

Rakétacsapásban meghalt Jemenben két al-Kaida-tag

Rakétacsapásban meghalt csütörtökön Jemen déli részén az al-Kaida terrorhálózat helyi szárnyának két tagja. A rakétát egy pilóta nélküli repülőgépről indították el, amely eredetileg egy helyi terrorista vezetőt vett célba - közölték különböző források.

MTI

A szaúdi állampolgárságú terrorista vezető éppen meglátogatni készült a szóban forgó két embert - egy testvérpárt - házuknál, amikor a drón célba vette. A ház Niszáb helységben található, Sabva tartományban, amely az al-Kaida egyik hátországa. Egy elindított rakéta a szaúditól távolabb csapódott be, így ő sértetlen maradt. A robbanás hallatán a fivérek kirohantak a házból, és autón el akartak menekülni, de egy másik rakéta eltalálta járművüket - mondta el egy meg nem nevezett biztonsági tisztségviselő.

A szanaai védelmi minisztérium megerősítette, hogy az ország déli részén meghalt két al-Kaida-tag, de részleteket nem közölt, nem erősítette meg azt sem, hogy rakétatalálat érte őket. Helyi lakosok pedig megerősítették, hogy a testvérpár a terrorszervezethez tartozott, és egy pilóta nélküli amerikai repülőgépről indíthatták el a rakétákat, mert látták a gépet. Mások a becsapódásokat követő robbanásokat látták. 

A The Washington Post című amerikai napilap tavaly novemberben jelentette, hogy az amerikai kormány akkor már hónapok óta Predator típusú drónokat vet be Jemenben a helyi al-Kaida tagjai ellen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!