Kosárlabda

2009.09.19. 02:28

Jól kosaraztak a zalai csapatok a Göcsej Kupán

Zalaegerszeg - A program szerint folytatódott a Tippmix 40. Göcsej Kupa nemzetközi kosárlabdatorna.

nincs nev

Még csütörtökön este rendezték (lapzárta után ért véget) a Bosna-Sarajevo-Szolnok férfi mérkőzést, amelyen a szarajevóiak 116-58-ra kiütötték szinte a Tisza-partiakat.

Tegnap a nőknél a Győr együttese a Péccsel játszott, s a baranyaiak szoros találkozón 62-58-ra jobbnak bizonyultak ellenfelüknél. A gyengébb nem másik meccsén az európai élcsoporthoz tartozó Brno - ha kicsit pihentette is legjobbjait - éles meccset játszott a ZTE NKK-val. Végül a csehek 92-80-ra győztek.

- Az első félidőt átaludtuk - kezdte Gáll Tamás, az egerszegi női együttes edzője. - A második játékrészben viszont már sokkal jobban játszottunk, egyre jobban védekeztünk, és így több kontrából szerzett gólt is tudtunk dobni. Az ebben az időszakban nyújtott teljesítményért dicséret illeti a lányokat, bár persze azt jól tudjuk, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban a Brnóval. Ezen a találkozón annyit hoztak ki magukból, ami szükséges volt a győzelemhez, és arra is vigyázhattak, hogy senki se sérüljön meg. Egyébként a torna jó, a többi csapat játékosai és vezetői is elégedettek.

A férfiaknál meglepetésre a Falco kikapott a lengyel Krosno együttesétől, a vasiak 75-67-es veresége meglehetősen váratlan volt.

A Zalakerámia-ZTE KK a soproniakkal mérte össze tudását a második napon, és a kék-fehérek 101-75-re győztek. A Zetéből több játékost is ki lehet emelni - a keret valamennyi kosarasa pályára lépett -, összességében jól és fegyelmezetten játszva hozták az újabb találkozót.

- A meccs első felében a soproniak voltak a jobbak, s gyűjtögették a pontokat, vezettek is - összegzett Bodrogi Csaba, a Zete sportigazgatója. - A második negyedben aztán elkapta a társaság a ritmust, jól védekeztünk, és ahogy ilyenkor lenni szokott, a támadójáték is javult. Gyorsan át is vettük a vezetést. A harmadik negyedben, amikor 10 ponton belülre feljöttek a vendégek, mindig akadt egy-egy ember, aki pontosan célzott. Baki Gergely egyébként négy triplát is dobott, igaz, nem ebben az időszakban, de ez semmit nem von le az eredményességéből. A hajrában már a fiatalok is pályára léptek, így is tartani tudtuk a megszerzett jelentős előnyt.

A torna ma folytatódik. A nőknél a Brno-Pécs csúcstalálkozót 14 órakor játsszák. A jó erőkből álló Sarajevo 16.15-kor a Maribor együttesével méri majd össze tudását. A Zalakerámia-ZTE KK- Falco meccs pedig 18 órakor kezdődik majd a városi sportcsarnokban. Elégedettek lehetnek a szervezők, hiszen zökkenőmentesen zajlanak a találkozók. A nézők is egyre nagyobb számban kíváncsiak a meccsekre, ahogy élesednek a küzdelmek, egyre többen foglalnak helyet a lelátón.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!