Keszthely

2013.06.21. 11:05

Dalolók városa

Harmadik alkalommal rendezik meg 3. Keszthelyi Dalünnepet, találkozó programja tegnap reggel kezdődött a katolikus templomban.

Zámbó Balázs

Megtudtuk: a találkozót a helyi zenészek civil összefogásából sikerült megszervezni C.Tóth Zoltán vezetésével, a Goldmark Károly Művelődési Központ támogatásával. A rendezvényt az 1910-es Dalos Egyleti Találkozó emlékére élesztették fel már 3. alkalommal. Az idei évben a dal  keszthelyi ünnepére 26 kórus érkezett, több, mint ezer daloló felnőtt lepi el a Balaton fővárosát ezekben a napokban, így igazán nagyszabású rendezvénnyel számolhatunk.

 

Elsőként a zalaapáti Capella kórus lépett közönség elé (Fotó: Zámbó Balázs)

 


A résztvevő kórusok egyházi és világi kategóriában mérettetik meg magukat. Egy kórus mintegy 20 percet énekelhet mindkét kategóriában.  A kórustalálkozó nem csak a dal ünnepe, hanem országos minősítő is azoknak, akik ezt kérték. Az esemény a Fő téri Templomban kezdődött pénteken az egyházi művekkel, a szombati napon a világi kórusok a Balatoni Múzeumban mutatkozhatnak be. A kórusok az utcán is dalolnak stafétaénekléssel, majd fáklyás felvonulással zárul a dalünnep a Balaton-parton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!