Az év civil embere lett Horváth Jánosné, Kiskanizsa "motorja"

A nyugalmazott nagykanizsai pedagógus a kilencvenes évek második felében vette át akkor elhunyt édesapjától a stafétát, s lett a kiskanizsai városrész egyik fontos "motorja", lelkes helytörténésze. Részt vállalt a háborúkban elhunyt kiskanizsai hősök tiszteletére emelt emlékmű állíttatásából, évekig harcolt a Szent Flórián téri óvodaépület megmentéséért, s gyűjtötte, gyűjti a régi kiskanizsai hétköznapok használati tárgyait, illetve mindazon írott emlékeket és honismereti, helytörténeti, néprajzi dolgokat, melyek fontosak lehetnek az utókor számára. Óriási fényképes anyagot állított össze szülőföldje múltjáról, melynek egy-egy szeletét a közönség is megtekinthette négy tárlat keretében a Thúry György Múzeumban. És még korán sincs vége, mert - ahogy Thomas Mann írta a József és testvérei című nagyregényében - mélységesen mély a múltnak kútja.

Horváth Jánosné: – Jó érzés, hogy számít, mit tettem a közösségért, ahová születtem. Fotó: Szakony Attila

- Örömmel tölt el az is, hogy részt vehettem az 1870-ben létrejött és egészen 1950-ig működő Kiskanizsai Polgári Olvasókör újjáélesztésében, melynek édesapám és nagyapám egyaránt oszlopos tagja volt - egészítette ki a felsorolást Horváth Jánosné. -  Hosszú időre erőt adott, hogy a tenni akaró emberek bíztak bennem és mellettem álltak. Együtt dolgoztunk a közös célért, ami Kiskanizsára mindig is jellemző volt.A helytörténész szerint a kiskanizsai városrészben mindig is becsületes, szorgalmas, öntudatos és Istenfélő emberek, földművesek éltek. Mégis egyben klasszikus értelemben vett polgárok is voltak, akik hitelt vettek fel és vagyonukkal vállaltak kezességet annak érdekében, hogy felépülhessen a Kiskanizsai Polgári Olvasókör székháza, mely még mindig gyönyörű. Amúgy a ma művelődési intézményként funkcionáló épület a városrész legrégibb háza, hanem a volt óvoda.

- Pontos adatok nincsenek, de valamikor az 1700-as években épülhetett a ház, amely Nagykanizsa egyik legöregebb épülete - magyarázta Horváth Jánosné. - A Batthyány-uradalom része, fogadó-, illetve lóváltó állomás volt. Sajnos, miután megüresedett, kérdésessé vált a sorsa. Ám én mindig úgy gondoltam, hogy mivel múltunk fontos része, nem szabad odalöknünk az enyészetnek. Ezért sokat harcoltam a megmaradásáért, mert Kiskanizsa históriája nem teljes annak az értékes épületnek a története nélkül.

Amint azt hangsúlyozta, nem az elismerésért dolgozott ezidáig sem, de nagyon jólesik neki, hogy a szintén a civil szektorhoz tartozó Kreatív klub Az év kreatív embere elismerése után most Az év civil embere díjat is megkapta. Úgy véli, olyan közösségek köszönték meg a munkáját ily módon, akiktől érdek nélkül érkezett az elismerés.

- Ezek az események számomra ünnepek a hétköznapok sodrában, egyfajta sűrűsödési pontok az életemben, amikor érezhetem: van, akinek számít, hogy mit tettem azért a közösségért, ahová születtem - fűzte hozzá.

Terveiről szólva a tanárnő elmondta: bár nem tudja, hogy meddig él és a Teremtő milyen sorsot szán neki hátralévő éveire, de szeretné feldolgozni az élete során összegyűjtött anyagot. Először kisebb részletekben, helytörténeti füzetek formájában, ha pedig még marad ideje, összesítve, monográfiaként hagyná örökül az utókorra. Azt gondolja ugyanis, ha ő nem teszi meg ezt, akkor lehet, hogy már senki sem vállalja a múlt krónikásának szerepét.

Fotó: Szakony Attila

Horváth Jánosné: _ Jó érzés, hogy számít, mit tettem a közösségért, ahová születtem