Zalaegerszegen találkoztak a MOM dolgozói

- Végre, csak ezt mondhatjuk és köszönet a szervezőknek - vetette előre Panker Endre István, amikor a kavalkád mellől kissé hátrébb húzódtunk.

- Mi kisebb körben régóta terveztük, örülünk, hogy sikerült, bizonyára lesz folytatása - tette hozzá Baráth Anna.

Egyikük 1977-ben lépett be műszerészként, másikuk 1976-ban a felületkezelő üzemrészben volt vezető. Mellettük Kun Gyuláné Edit, aki MEO-adminisztrátor volt, a forgácsolóktól Martincsevics István, Udvari Istvánné, aki a MOM-ban ismerte meg a férjét.

Luczné Marika mellett Udvari Istvánnak köszönhető, hogy 25 évvel az 1876-ban alapított Magyar Optikai Művek zalaegerszegi gyáregységének megszűnése után 130-an a Ganz-szakközépiskola udvarára gyűltek, hogy felidézzék fiatalságuk egy munkahelyen töltött éveit, a hajdani kirándulásokat, családi és sportnapokat, a magas elismertségű munkakultúrát, amit vittek új munkahelyeikre.

- A MOM dolgozói mindenhol megállták a helyüket később is, az itt szerzett tudás színvonala keresetté tette őket, én is velük dolgozom - mondta Panker Endre, aki nem várta meg a kilencvenes éveket, látva, hogy mi várható, korábban távozott, azóta német partnerrel vezet egy sikeres céget.

Huszonöt év után először szervezték meg a MOM volt zalaegerszegi egysége munkatársainak találkozóját a Ganz-iskola udvarán, több mint 130-an jöttek el, sokan ezért utaztak ide Budapestről Fotó: Katona Attila

A száloptika termékei, az építkezéseken használt szintezők, lencsék világában márkanévnek számított a MOM, Zalaegerszegnek pedig szerencséje volt, hogy az akkori városvezetés el tudta érni, ide telepítsék az egyik gyáregységet. Lakásokat kínált, a cég pedig saját szakképzéssel tette alkalmassá az egerszegi fiatalokat a momos munkára, de érdemes volt a mérnöki pályában gondolkodni, a biztos munkahely adottnak látszott. Minderről folyt a szó az árnyas fák alatt, no meg az ugratásokról. A gyárbeliek átlagéletkora az induláskor mindössze 24 év volt, sejthető, hogy milyen oldott hangulatban teltek a munkanapok, anélkül, hogy a teljesítmény rovására ment volna. A fénykorban 850-en dolgoztak a Zrínyi úti telephelyeken.

- Ajánlkoztak, segítenek a szőlőben, mondtam, trágyát kell teríteni. Jó, jönnek, mondták - A pakodi Martincsevics Istváné a szó. - Kimentem a vasútállomásra, nem szállt le senki. Na, gondoltam, megijedtek. Ahogy elhúzott a vonat, megláttam, hogy a másik oldalon legalább harmincan állnak. Hamar végeztünk, igaz, elég sok bor elfogyott.

Azinduláshoz a budapesti anyavállalattól érkeztek szakemberek.

- Mátészalka, Dunaújváros, Zalaegerszeg jött szóba, utóbbit választottam - mondja Horváth Antal, a forgácsolók egykori csoportvezetője, aki a MOM-piknik miatt utazott most szombaton Zalaegerszegre. - Azelőtt azt se tudtam, hol van Zalaegerszeg, de ma már, bár visszamentem, én már örökre zalai maradok, életem legszebb 9 évét töltöttem itt - néz körbe, s a könnyeivel küszködik. Ma farmereket árusít, de erre a napra felvett két kisegítőt, hogy itt lehessen.

A munkakapcsolat örök barátsággá nemesült: Martincsevics István, Baráth Anna, Panker Endre István, Kun Gyuláné Edit, mögöttük Udvari Istvánné, és a találkozó egyik szervezője, Luczné Marika Fotó: Katona Tibor

Nagyon-nagyon kár, hogy a rendszerváltás és a privatizáció évei elsodorták ezt a gyárat, mondják többen is, hangsúlyozva, ez nem a régi rendszer iránti nosztalgia, hanem a jó minőségű, elkötelezett munkavégzés baráti, kötetlen ünnepe.

- Én 1960-ban kerültem a MOM-hoz ipari tanulóként, 1976-ban pedig ide Zalába - Tuboly Gábor forgácsoló szintén Budapestről jött a hetvenes évek közepén, családot alapított, itt maradt, 41 éve itt él, van módja találkozni a régi momosokkal. Szerinte az volt a baj, hogy a számítógépes fejlesztés elmaradt a MOM-ban, emiatt a nemzetközi konkurencia megelőzte őket.

Most már tudjuk, a MOM hajdani dolgozói, akár középvezetők, akár kétkezi munkások, egy családot képeznek Egerszegen. Köztük rangidős a 80. életévét betöltött Horváth István, akit természetesen mindenki hallani akart a szombati délutánon.

- Tudja, én nem nézek a múltba, csak jó itt lenni közöttük...