Ami jó volt, folytatódik - A hitben való elmélyülésről a Felsőtemplom új papjával

Ami jó volt, az eztán is folytatódni fog – ez tömören Imre atya „székfoglalója". De erről később.

– 1987-ben szenteltek pappá, egészen egyedülálló módon, pápai engedéllyel, ugyanis korán, 23 évesen végeztem a szemináriummal, viszont az egyházjog szerint csak 25 éves korban kerülhet sor a papszentelésre – idézte fel pályafutása kezdeteit Szűcs Imre. – Azt követően Zalaudvarnokon, illetve Kaposváron lettem káplán, majd Tapsony és Újudvar következett, ahol szintén Fliszár Károly atyától vettem át a plébániát, itt 16 évet töltöttem. Egy hónapja, április 7.-vel pedig Balás Béla kaposvári megyéspüspök ide, a nagykanizsai Jézus Szíve Plébániára helyezett. Elmondhatom, hogy Károly atya után mindig, mindenhol rendezett állapotokat találtam úgy a plébániákkal, mint a templomokkal kapcsolatban. Itt a templom mellett készülőben van egy közösségi ház is, amit természetesen, szeretnénk befejezni, ha a Jóisten is úgy akarja, hiszen akkor az otthona lehet azoknak a közösségeknek, melyek most a plébánián tartják összejöveteleiket, például többek közt az énekkari próbát. Aztán persze, lehet majd ott különféle előadásokat, zenei rendezvényeket is tartani. Összességében az elképzeléseimről azt tudom mondani, hogy ami jó volt, az eztán is folytatódik tovább.

Szűcs Imre plébános és Arányi Zoltán káplán. Ők az új atyák, a képről hiányzik dr. Bogár Gáspár. Fotó: Szakony Attila

Szűcs Imre újmisés jelmondata így szólt: „Nagy dolgot tett velem a Hatalmas, szent az ő neve.", nyilván, arra utalva, hogy a Jóisten kiválasztotta a papi hivatásra. Nemrég tartotta azonban szolgálatának 25. jubileumához kapcsolódóan ezüstmiséjét, amikor is új jelmondatot kellett választania: „Uram, Te tudsz mindent, azt is tudod, hogy szeretlek téged."

Az új káplán, Arányi Zoltán budapesti születésű, tavaly szentelték pappá. Szolgálatát Siófokon kezdte, itt, Kanizsán pedig gyakorlatilag igazi mélyvízbe került, hiszen az egyházközség nagy és rengeteg a teendő.

– Négyéves voltam, amikor Balatonkeresztúrra költöztünk, édesanyám szülőfalujába – mesélte.  – Szüleim vallásosan neveltek. Mégis, a papság gondolta először első plébánosom és hitoktatóm, Szemes József atya révén ébredt fel bennem. Igaz, akkor inkább gyermekkori ábrándnak tűnt a dolog, de újból és újból visszatért. A gimnáziumi évek alatt nem találtam az „utam", és inkább a természettudományok felé orientálódtam. Így kötöttem ki a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán. Ám azt éreztem, hogy boldogtalan vagyok, és mintha nem a mérnöki pálya lenne az, amit a Jóisten elgondolt rólam. Kiiratkoztam az egyetemről és jelentkeztem a Kaposvári Egyházmegye papnövendékei közé. Szentelési jelmondatomat a szemináriumban eltöltött öt év érlelte meg: „Evezz a mélyre". Ugyanis sokszor túl felületesek vagyunk az istenkapcsolatunkban és csak a felszínen járunk... Én ebben, az evezésben szeretnék segíteni a híveknek.