Hírek

2014.04.17. 12:30

Egy család kálváriája

Felsőrajk - „Laci soha nem vállalta volna a médiaszereplést, ha nem lennénk tényleg nagy bajban. Ez az utolsó szalmaszálunk...”

Horváth-Balogh Attila

A panaszos szavak a felsőrajki Gönczné Gulyás Hajnalkából szakadnak fel. Férjével, Göncz Lászlóval mindent megtesznek két fiúkért, a 17 éves Richárdért és a 14 esztendős Rómeóért, hogy a legjobb ellátásban legyen részük. Ám a szülők teherbírása véges, sőt, egyre végesebb, ugyanis jelentősen elmaradtak hiteleik törlesztőrészleteinek fizetésével. A bank meg fenyeget.

– Ugye, hogy nem látszik a gyerekeken a koruk? Mindenki 8-9 évesnek gondolja őket. A betegségük miatt... – fogadott otthonukban, egy leromlott parasztházban feleségével Laci. – Hogy mi a betegségük? – kérdezett vissza az édesapa. – Az orvosok nem tudják megmondani. Ha tudnák, meglenne a megoldás is.

Az édesapa, Göncz László Rómeóval és Gönczné Gulyás Hajnalka Richárddal felsőrajki házuk előtt. Fotó: Szakony Attila

A baj pedig nagy: beszélni egyikük sem tud, de arcukkal, egy-egy mosollyal kommunikálnak. Mozgásukban erősen korlátozottak, s Richárdot még mindig csak cumisüvegből tudja táplálni édesanyja.

– Születésük óta ilyen az állapotuk. A legtöbb ember általában arra gondolna, hogy esetleg valamilyen, a szülés közben elszenvedett károsodás, de ha az lenne, már túl kellett volna lépni rajta. Hiszen tudunk agyvérzéses kisbabákról is, akiknek ma már semmi problémájuk nincs – vette át a szót Hajnalka.

Az anyuka magától értetődő módon otthon van a gyerekekkel, hiszen felügyelet nélkül nem lehet őket hagyni. (Nem véletlen az sem, hogy Richárd, a nagyobbik fiú magas rácsos ágyban tölti a nap nagy részét, ugyanis koordinálatlan mozgásukkal könnyen kárt tehetnének egymásban a gyerekek.) És mielőtt még felvetődne a kérdés: otthonba se lehet adni őket, mert a fiúk csak az anyjuktól fogadják el az élelmet. Másrészt a szülők egybehangzón leszögezték: ha nem így lenne, akkor is maguk vállalnák Richárd és Rómeó nevelését és ellátását. Mégis csak a saját gyerekeikről van szó, akik számítanak rájuk.

Úgy érzik, hogy eljutottak a falig

László pedig közfoglalkoztatott, utoljára a Flextronics-ban dolgozott, ahol nemrég szűnt meg a munkája.

– Szerettem a munkám, a főnökeim is nagyon toleránsak voltak (ezért most is azt mondom, le a kalappal előttük...), ha valamilyen gond adódott itthon, hazaengedtek, hogy tudjak segíteni a feleségemnek – mesélte. – Jó fizetést is kaptam a gyárban. Akkor még velünk lakott Down-kóros bátyám is, aki rákos lett, sztómával élt az utolsó időkben, mi gondoztuk, amiért ápolási díjat kaptunk. Ez havi 80 ezer forintot jelentett, ami viszont kiesett a családi kasszából, mikor egy éve meghalt. Ezt sajnos, sehogyan sem tudom pótolni, mint ahogy a flexes fizetés és a közfoglalkoztatotti bér közötti jelentős összeget sem. A számlákat viszont fizetni kell, a gyerekeknek megfelelő étrendet kell biztosítani (Richárd csak pépeset tud enni, Rómeó darabosat is), pelenkára, törlőkendőre is szükség van, s autóra is, hogy ha valamilyen probléma adódik, minél hamarabb kórházba jussunk a gyerekekkel. Hogy milyen probléma adódhat? Rómeó például epilepsziás rohamokkal küzd. Vettünk egy olcsó, öreg Lada Samarát, azt is hitelre, és nyilvánvalóan költséggel jár a fenntartása is, de muszáj. Mint ahogy muszáj beszerezni a megfelelő gyógyszereket is. Ebben a kényszerhelyzetben lassan, de biztosan belekerültünk egy adósságspirálba. Hitelkártyákra, folyószámla-hitelkeretre vásároltunk, mert a szükség nagy úr, legutoljára pedig a Providenttől vettünk fel gyorskölcsönt, mert már egyszerűen nem tudtunk máshoz nyúlni. Kaptunk kölcsön egyik kedves rokonunktól, de az csak arra volt elég, hogy némi időt nyerjünk.

Laci felesége, Hajni elmondta: a közfoglalkoztatotti bérrel, az ő ellátásával és az emelt családi pótlékkal együtt most olyan 140 ezer forint körüli összeggel indul a havi büdzsé. Ám ebből csak törlesztőrészletekre 75 ezret kellene kifizetniük, s akkor még nem beszéltünk a rezsiköltségről. Hovatovább, talán élni is kellene valamiből...

– Amit most csekket gyorsan be kellene fizetnünk, hogy ideig-óráig fellélegezhessünk, az 190 ezer forint – magyarázta Hajni. – Már 2-3 bank is figyelmeztető levelet küldött, hogy végrehajtást kér ellenünk. Természetesen felvettük velük a kapcsolatot, próbálunk minden lehetőséget megragadni annak érdekében, hogy ne kerüljünk az utcára. Ugyanis az egyetlen, komolyabb összegű árverezhető vagyontárgyunk a házunk.

Közel 200 ezer forintot kellene most csekken befizetniük. Fotó: Szakony Attila

Habár a házaspár nem mutatja, de érzékelhető: kálváriájuk a végletekig elcsigázta őket. A férfi folyamatosan böngészi az álláshirdetéseket, mindhiába. Felvetődött az is, hogy Laci külföldön vállal munkát, ám ő nem akarja itthon hagyni a gyerekeket és a feleségét. S ahogy korábban már utalt rá, egyébként sem tudna túl messzire menni, pontosan azért, mert családjának bármikor szüksége lehet rá. A megoldást egy, a családi problémákat toleráló, Felsőrajkhoz közeli segítőkész munkáltató jelentené. De hát ugyebár, manapság nem sok esély van arra, hogy az ember ilyet találjon. Legyünk őszinték: profitorientált világunkban nem a humánum a legfontosabb szempont.

– Egy forint vésztartalékunk nincs és sajnos, a téli tüzelő beszerzése is gondot okozott, előfordult, hogy napokig nem volt tűzifánk – tette hozzá végül szomorúan Göncz László. – Nem tudom, mi lesz velünk, de most úgy érezzük, hogy eljutottunk a falig és innét már nincs hova. A húsvét? Olyan lesz, mint bármely másik hétköznap. Nem készülünk semmivel...

Szerintem

Gönczék azt mondják, amikor összekerültek, álmukban sem gondolták volna, hogy ennyire nehéz életük lesz. Több évig laktak Kiskanizsán, Laci családi házában, amit azonban eladtak, pénzzé kellett tenni, hogy tudják vinni a gyerekeket kórháztól kórházig, kivizsgálástól kivizsgálásig. Hiszen akkor még élt bennük a remény, hogy az orvosok kiderítik, mi okozza Richárd és Rómeó betegségét, s hogy megfelelő terápiával korrigálható a helyzet. Mára mindent feltettek egy lapra, de nem adják fel. Még akkor sem, ha – ahogy Laci fogalmazott – néhány igazi jóbarátot leszámítva magukra vannak utalva. Úgy látják, hogy az emberek többsége mintha viszolyogna a családtól, amelyben beteg gyerekek élnek. Persze, vannak kivételek: a fejlesztő foglalkozások helyszínén, Zalaegerszegen például néhány szülőtárs mosógéppel, televízióval segítette Gönczéket, de a szomszédos településekről küldtek nekik élelmiszert és más adományt is.

 

A Provident elengedte

Cikkünket olvasták a cégnél, melynek kommunikációs vezetője, Tóth Andrea arról értesítette a Zalai Hírlapot pénteken, hogy elengedték a tartozást. Göncz Lászlótól megtudtuk, mintegy 140 ezer forintról van szó.

Címkék#Felsőrajk

Ezek is érdekelhetik