Hírek

2014.03.26. 18:27

Valóban bordély volt a bár

Lenti - Mind a négy vádlottat bűnösnek találta az első fokon eljáró lenti járásbíróság abban az üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntette ügyében, amelynek tárgyalása már tavaly tavasszal megkezdődött.

Gyuricza Ferenc

A vádirat szerint a rédicsi határátkelő közelében található Aruba Night Club valójában bordélyházként üzemelt, az ott konzumhölgyként foglalkoztatott bővebb szolgáltatást is nyújtottak a kuncsaftjaiknak, s erről nemcsak tudott a klubot üzemeltető házaspár – I. rendű B. Lajos és II. rendű B. Lajosné vádlottak –, az az ott dolgozó pultos (III. rendű V. Miklós Krisztián) és az épület bérbeadóját képviselő, saját elmondása szerint a karbantartási munkákat is elvégző idősebb lenti férfi (IV. rendű K. Pál), de elő is segítették a prostitúciót. Utóbbi cselekményt pedig a törvény bűnteti. Az I. és II. rendű vádlottak védője ezért arra hivatkozott, hogy az épületben olyan vállalkozás működött, amelynek a konzumálás és a sztriptíz is részét képezte, de a szexuális szolgáltatás nem. A másik két vádlott szintén tagadta a neki tulajdonított cselekményeket.

Dr. Horváth Zsolt bíró a tanúvallomások és a nyomozati anyag – többek között titkos telefonlehallgatások – alapján azonban úgy ítélte meg, valójában az I. és II. rendű vádlottak által társtettesként vezetett iránybordélyház volt az Aruba Night Club. A kupleráj irányítása a bíró szerint B. Lajos feladata volt. Az indoklásban dr. Horváth Zsolt kitért arra, hogy a konzumhölgyek tanúkénti meghallgatását óvatosan és kritikával kezelték, a bárban megforduló vendégek tanúvallomásai azonban sokkal használhatóbbak voltak, azok pedig egyértelműen bordélyház működésére utaltak.

A fentiek alapján B. Lajost 2 év 2 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre, B. Lajosnét 1 év 8 hónap, végrehajtásában három évi próbaidőre felfüggesztett börtönre, a bűnsegédi minősítést kapott V. Miklós Krisztiánt 1 év szabadságvesztére, a prostitúció elősegítése bűntettében elmarasztalt K. Pált pedig másfél év, végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a járásbíróság. V. Miklós Krisztiánnak ezen felül a korábbi, garázdaság miatt kiszabott egy évnyi függesztett börtönbüntetését is le kell töltenie, míg K. Pált 240 ezer forint pénzbírsággal is sújtották.

A II. rendű vádlott az ítéletet tudomásul vette, így esetében az jogerőssé vált, a többiek azonban fellebbezést nyújtottak be, másodfokon a zalaegerszegi törvényszékre kerül az ügy.

Kapcsolódó cikkek:

Nemcsak zuhanyzós sztriptíz volt Rédicsen

Bordély állt a határ mentén, vádat emeltek az üzemeltetők ellen

Bordély is volt a night club Rédics közelében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!