Lőrincz Kálmán, a forradalom dalosa

Ezer örömmel tesz eleget a felkéréseknek, mert számára a karácsony mellett a forradalom kitörésének évfordulója a legfontosabb ünnep.

– Azért az ugye véletlen, hogy a mobiltelefonod száma 1848-ra végződik?

– Eszembe jutott, hogy kezdhetnénk a beszélgetést ezzel a poénnal: még a telefonszámomat is a forradalomhoz választottam. Ez persze nem igaz, illetve egy kicsit talán mégis. Annak idején kaptam egy hosszú listát számokkal, és bár nem emlékszem, hogy tudatosan, a szabadságharc miatt döntöttem volna, de a tudatalattimban nyilván ott mocorgott a dolog.

– És hogyan alakult ki a különös vonzalom ezzel az ünneppel?

– Egy Pest megyei kis faluban, Turán születtem, és a helyi általános iskolában, jó tanulóként, gyorsan bekerültem a fellépők közé. Lassan mindez az életem részévé vált: az esztergomi gimnáziumban, majd a tanárképzőn, és pláne már gyakorló pedagógusként Gelsén, illetve zenészként teljesen természetes volt, hogy nekem március 15-e hagyományának ápolása a dolgom. Az én gondolkodásomat két ünnep határozza meg: a karácsony a család és a szeretet miatt; valamint a forradalmi évforduló, ami pedig a szabadságról, a hazaszeretetről szól. Pici gyerekként megragadtak ezek az eszmék, és ezért tett boldoggá az emlékezés akkor is, amikor az ünnep – úgymond – még nem volt szabad.

– Így viszont lemaradhattál az 1989-es felszabadulás katarzisáról.

– Abból a szempontból nem, hogy attól kezdve már nemcsak a klasszikusokat, Petőfit és a többieket énekeltük és szavaltuk, megismertem Utassy József, Juhász Ferenc, Szécsi Margit és még rengeteg költő műveit. Korábban eszünkbe sem jutottak. A rendszerváltás március 15-e szempontjából számomra azért nem jelentett nagy változást, mert engem sosem az érdekelt, hogy kik állnak még a színpadon. A beszédek nem ragadtak meg, számomra csak maga az ünnep számított.

Lőrincz Kálmán a háztáji első lovával. Bárkinek ajánlja. Fotó: Pezzetta Umberto

– Akkor a számodra az is elképzelhetetlen, hogy valakivel ne ünnepelj együtt?

– Teljesen kizárt. Egyrészt alapvetően empatikus ember vagyok, el tudom viselni, hogy másoknak más szempontjaik vannak. A kirekesztésnél messzebb nem áll tőlem semmi. Másfelől éppen az 1848/49-es szabadságharc eszméit tagadnám meg azzal, ha nemet mondanék egy fellépésre. Büszke vagyok arra is, hogy bár volt idő, amikor valóban sok helyre hívtak így tavasszal, egyetlen alkalmat sem tudok felidézni, hogy akár idő híján vagy bármi más okból nemet mondtam volna.

– A szerelem tehát élethosszig tart. A nyugdíjba vonulás és a falura költözés sem változtatott rajta.

– Két ilyen „apróság" ehhez kevés. Pedig a változás óriási volt, hisz a feleségemmel egész életünkben a városhoz kötődtünk. Napjainkat most a ház körüli teendők, a négy ló és az unokák töltik ki. Nem bántuk meg, hogy így döntöttünk, mindenkinek tudom ajánlani. Március 15-e vonatkozásában pedig további boldogság, hogy már az általam „megfertőzött" fiatalokat, a fiamékat is hívják fellépni. Tomi Becsvölgyén ugyanabba a mikrofonba énekel majd, amelynél két éve még én álltam.