A madarak nyomában

A zalaegerszegi Gál Szabolcs olyan természetességgel mondja mindezt, mintha csak arról beszélne, hogy leugrott a sarki kocsmába egyet sörözni. Pedig az utat egy hónapos előkészület előzte meg, két soproni társával közösen mindent részletesen elterveztek. Hogy a három hét során melyik nap hova utaznak, és mit néznek meg. A nemzetközi madarász közösségnek ugyanis olyan bőséges információhalmaz áll rendelkezésére, amiből bárki könnyen tud tájékozódni.

– Ha madarász szempontból nézzük, Amerika hasonló terep, mint Magyarország – magyarázza Szabolcs. – Itt is erdők és vizek találhatóak, csak a méretek egészen mások. Így madarászni is közel azonos körülmények közt lehet, nem úgy, mint mondjuk egy perui őserdőben, ahol egy európai ember észre sem venné a madarakat.

Gál Szabolcs gyermekkora óta vonzódik a madarakhoz. A felső képen egy karvallyal látható, az alsón pedig Amerikában, egy seregnyi közönséges csirege társaságában. Fotó: Szász Előd

A három magyar madarász Floridában töltötte az első hetet, majd repülőre szálltak, és áttelepültek a nyugati partvidékre. Itt előbb Kaliforniában lesték a madarakat, majd Arizona és Nevada államok következtek. Így mocsaras vidéken, tengerparton, hegyvidéken, erdős tájon és sivatagban egyaránt hódolhattak szenvedélyüknek.

– Annak ellenére, hogy tél volt, s ilyenkor a vonuló madarak 30-40 százaléka Floridánál és Kaliforniánál is délebbre költözik, a három hét során így is 320 különböző fajt figyeltünk meg – folytatta a zalaegerszegi madarász. – Ha tavasszal mehettünk volna, akár magasabb is lehetett volna ez a fajszám, de így sincs okunk panaszra.

Amerikát a fajgazdagsága miatt kedvelik a madarászok. Míg Magyarországon valamivel több mint négyszáz madárfaj fordul elő, az Egyesült Államokban a számuk ezer felé közelít. Ez a fajgazdagság a hatalmas méretekből is adódik, a Sziklás-hegységet tulajdonképpen egy nagy fajválasztónak kell tekinteni, rengeteg sok olyan faj él Amerikában, amely csak tőle nyugatra, vagy éppen ellenkezőleg, kizárólag keletre fordul elő.

– Ennek a 320 fajnak a háromnegyede olyan volt, amit nemcsak itthon, de az európai kontinensen sem lehet látni – sorolta tovább a zalaegerszegi madarász. – Ezek egy része persze innen-onnan ismert lehet, ilyen volt a sirályokra emlékeztető, de teljesen fekete tollazatú fregattmadár, amit rengeteg David Attenborough-filmben láthattunk már, vagy a kardinális pinty, amit a számítógépes játékok révén itthon minden gyermek Angry Bird-ként ismer. Ennek valóban olyan élénkpiros a színe, félelmetesen jól néznek ki élőben. Persze láttunk a madarak mellett más érdekességeket is, Kaliforniában például elefánt- és oroszlánfókákat, a sivatagban prérifarkast, Floridában pedig rengeteg aligátort.

Szabolcs azt mondja, mindig fontos szerepet töltött be az életében ez a hobbi. Már kisgyermekként érdeklődést mutatott a madarak iránt, s ebből a vonzalomból az évek során komoly szenvedély lett.

– Szüleim szerint még nem voltam egyéves, amikor először leemeltem a polcról erdész-erdőmérnök végzettségű édesapám Európa madarai című könyvét – ismeri be nevetve. – Beszélni még nem is tudtam, de a könyvet végiglapozni már igen. Annyira ragaszkodtam ehhez a kötethez, hogy bárhova mentünk, mindenhova elvittük magunkkal. Nekem nem kellett esti mesét olvasni, én bárhol elfoglaltam magam a madaras könyvvel. Gyakorlatilag madárnevekkel, illetve azok latin változatai által tanultam meg beszélni.

A gyermekkori érdeklődésből egy Faragó Csaba által vezetett szakkör nyomán lett szenvedély. Mindez húsz éve, még 1993-ban történt, s Szabolcs azóta tartja magát amatőr madarásznak. Szinte minden szabadidejét madármegfigyeléssel, a róluk készült feljegyzések készítésével, továbbá gyűrűzéssel tölti. Annyira belevetette magát a szenvedélyébe, hogy három fajt is ő látott meg, illetve jegyzett fel Magyarországon. ebből az első éppen egy amerikai vízparti madárfaj, egy Wilson-víztaposó volt, amit 2005-ben fedezett fel madármegfigyelés közben.

– Az elmúlt húsz év során Európa számos államában jártam már, ám a kontinens vonzáskörzetéből eddig még nem léptem ki – válaszolja kérdésünkre. – Az eddigi legnagyobb kirándulás tehát az amerikai út volt. Óriási élményt jelentett, de fárasztó is volt, hiszen három hét alatt csak autóval mintegy nyolcezer kilométert tettünk meg, s akkor a repülőútról még nem is beszéltünk. Persze nem panaszkodni akarok, ha tehetném, máris indulnék vissza.

Gál Szabolcs a tengerentúlon eltöltött három hét eredményét számokban méri. A megfigyelt 320 madárfajról közel ötven oldalnyi feljegyzést készített. Ezekben a táblázatokban nemcsak az szerepel, hol látta meg először az adott fajt, de többek között leírást készített a tollazatukról, fejformájukról, csőrhosszukról, de arról is, hogy milyen a röptük. Azt mondja ezeknek későbbi megfigyelései alkalmával tudja majd igazán hasznát venni, hiszen amit terepen lát az ember, az sokkal jobban rögzül, mintha csak olvasott volna róla, esetleg filmélmény kötné hozzá. A madármegfigyelések során ugyanis a szem mellett más érzékszerveik is dolgoznak, egy jó madarász fülében a jellegzetes hangok is megragadnak.

– Nem tudom, hogy a következő út hova vezet, de biztosan megyek még valahova távolabbra – fogadkozik. – Az igazán eltökélt madarász számára persze teljesen mindegy, hogy hol van, madarat ugyanis bárhol meg lehet figyelni. A madarak szerete nem azzal kezdődik, hogy egy távoli országba elutazzunk, s ott nézelődjünk. Itthon kell elkezdeni, Amerika, Thaiföld vagy Peru őserdeje csak a sokadik lépcsőfok legyen. Hiszen van itthon is elég megfigyelnivaló.

Talán több is, mint hobbi

Gyuricza Ferenc jegyzete

A Kárpát-medence madarász szempontból vizsgálva (is) a legértékesebb európai területek közé tartozik – állítja Gál Szabolcs. Nemcsak az itt élő fajok, hanem az átvonulók miatt is, azok ugyanis előszeretettel ejtik útba a Kárpát-medencét. Ám a kontinens olyan részeivel összevetve, mint a tenger- vagy az óceánmelléki országok, sincs oka hazánknak a szégyenkezésre. Gál Szabolcs azt is hozzáteszi, a magyar madarászok aktivitását jól jelzi, hogy nálunk jóval nagyobb a hajlandóság a gyűrűzésre is, mint például a szomszédos Szlovákiában, Szlovéniában vagy akár Ausztriában. A gyűrűzés vizsgához kötött tevékenység, erre mintegy háromszáz főnek van engedélye – természetesen neki is –, ám ez a háromszáz madarász évente mintegy kétszázezer egye-det jelöl meg. A magyar madarászokat világszerte megbecsülik, ám a madarászatból hazánkban mégsem lett tömegmozgalom. Amerikában viszont éppen az ellenkezőjét tapasztalta, akármerre is járt, mindenhol kis ülőkével, valamint hatalmas távcsövekkel és óriási teleobjektíves fényképezőgépekkel felszerelt madármegfigyelőkkel találkozott. Az azonos hobbinak hódolók pedig segítik egymást, információkat adnak át arra vonatkozólag, hogy melyik madarat éppen hol látták, honnan, melyik irányból várható, hogy megjelenjen, vagy éppen kinek az „udvarába" érdemes bekéretőzni, hogy ott esetleg egy különleges madarat vehessen szemügyre. Egy ilyen segítőkész, összetartó közösség tagjának lenni hatalmas élmény, Szabolcs szerint olyannyira, hogy még azt sem bánta meg, hogy az amerikai kirándulásból a kulturális értékek megtekintése ezúttal bizony kimaradt.