Névtelen hősök

Mit jelenthet azoknak a véradóknak, akik sok éven át jöttek a hívó szóra? Tették mindezt saját hitük szerint – csak azért, mert segíteni akartak.

Megállnék ennél a szónál „segíteni". Igen, mert tudták, hogy vérükkel önzetlenül segítenek embertársaikon. Igen – tudják, hogy ez az emberi szövet semmivel nem pótolható, a szó nemes értelmében életmentő.

Kinek az életét mentik meg egy-egy véradással? Nem vártak erre a kérdésre választ. Jöttek, jönnek önként és sok esetben köszönetet sem várnak. Csendben teszik, mert a szívük, a lelkük ezt diktálja. Milyen csodálatos dolog, hogy ebben a világban, ahol a pénz és az önzés próbálja eltaposni a szeretetet, az együttérzést, a másik ember tiszteletét, létezik egy közösség, a véradók közössége, amely dacol az elembertelenedett világgal és bebizonyítja, hogy vannak még emberi érzések, van önzetlenség és igenis él a hit, az önfeláldozás. Emberek vagyunk és gyarlók, úgy gondoljuk, hogy az a legtermészetesebb dolog: ha szükségünk van vérre, akkor megkapjuk. Nem gondolunk arra, hogy kitől, honnan és milyen áron. Ez sok esetben csak akkor értékelődik fel bennünk, ha saját tragédiákban éljük át. Amikor az édesanya aggódik beteg gyermekéért, vagy a gyermek a szüleiért, testvér a testvéréért. Miért is vagyunk ilyen gyarlók, hogy csak akkor tudjuk átélni eme cselekedetnek nagyságát, ha a rettegés, az aggódás és a kétségbeesés ébreszt rá bennünket?

Gondoljunk csak arra, amikor a mentőautó szirénázó hangját meghalljuk, összerezzenünk és a szeretteink jutnak eszünkbe, remélve, nem velük történt baj. Egy véradó pedig úgy gondolkodik: „lehet, hogy a segítségemre lesz szükség", és telefonjára pillant, várja a hívó SMS-t. Micsoda óriási különbség van ugyanazon dolog kétféle megközelítésében. A véradó háttérbe helyezi saját gondját, dolgát és sietve teszi azt, amit a szíve diktál – mert valaki bajban van.

Kedves Véradók!

Legyenek büszkék magukra, mert Önök nap, mint nap visszaadják hitünket az emberségben a cselekedeteikkel, Önök azok a mindennapi névtelen hősök, akik előtt mindannyiunknak tisztelegni kell!

Baracskai Józsefné

megyei igazgató, Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete