Zalai táncos István udvarában

Lukács Levente egy kis ideig még tizenhét éves. Hogy már évekkel ezelőtt talpraesett legényke volt, azt a mi Hevesi Sándor Színházunk közönsége is megállapíthatta, első itteni (gyerek)szerepe Kuksi volt a Valahol Európában című darabban. Életrevalóságának idén is jelét adta, amikor részt vett a Szegedi Szabadtéri Játékokra tervezett István, a király szereplőválogatásán – annak ellenére, hogy a jelentkezésnél kikötés volt a betöltött 18. életév. Az elején nem kértek tőle igazolványt, talán senki sem gondolta, hogy a korhatár ellenére fiatalabbak is jelentkeznek. A végén meg, amikor már a kiemelt statisztéria tagjává választották, ilyen kicsiségen nem akadtak fenn. Jöhetett a művészet.

– Az akkoriban Gönczinek nevezett landorhegyi intézményben kezdtem táncolni – mesélte Levente. – Még kicsi voltam ahhoz, hogy táncosként színpadra lépjek, de szerencsére gyerekszereplőként bekerülhettem a Hevesibe. Ott dolgozhattam együtt a koreográfus Stefán Gábor balettmesterrel, neki is köszönhető, hogy az érdeklődésem a kortárs balett felé fordult.

Lukács Levente szerint nagyon jó előadás született. A Rómeó és Júliát sem lehet örökké úgy játszani, mint először

Levente élete mostanáig „rendes" kerékvágásban haladt, tánctanulmányai mellett a Zrínyi nappalis gimnazistája volt. Ám a fontossági sorrendben egyértelműen előbbi került az élre.

– Eltökéltem, hogy szerzek egy táncos papírt, OKJ-s végzettséget, de a vége az lett, hogy bekerültem a Magyar Táncművészeti Főiskola (a néhai Balettintézet) előkészítő csoportjába. Nagy kaland kezdődik ezzel számomra, hiszen Budapestre költözöm, ahol két éven át délelőttönként táncolni fogok, délután pedig gimibe járok. És amint meglesz az érettségim, mehetek a diplomáért.

És itt következett az eddig sem túlságosan szomorú történetben a sikeres Alföldi-casting.

– Elképesztő túljelentkezés volt, még nem is annyira fiúkból, mint lányokból – emlékezett Levente. – Igazi rajongók is jöttek: voltak, akik a darabért lelkesedtek, mások Alföldi személye miatt akartak mindenképp bekerülni.

És itt ugrunk egyet az időben, a darab fogadtatására terelődik köztünk a szó.

– A szereplőgárdából nem lepődött meg senki azon, ami történt a szegedi, és pláne a televíziós bemutató után – mondja Levente. – Mindannyian tudtuk, mibe vágunk bele, a válogatáson elmondták, hogy ez egy új István-feldolgozás lesz, kortárs darab, és ismerve a rendező körüli történéseket, nem volt nehéz kikövetkeztetni azt sem, hogy a produkció nem tetszik majd mindenkinek. Mondjuk ezzel együtt megdöbbentő, hogy sok ember milyen stílusban nyilvánít véleményt. Elképesztő, hogy a színházhoz nem értő emberek hogyan acsarkodnak a darab ellen, én pár darab után abba is hagytam a kommentek olvasását. Nem a szereplő elfogultsága mondatja velem, hogy nagyon jó előadás született. Tudomásul kell venni, hogy a klasszikus műveknek ez a sorsa, a Rómeó és Júliát sem lehet örökké úgy játszani, mint az első alkalommal.

De – vetem közbe – az a hisztéria és düh, amivel nekiestek a darabnak, még engem, a kívülállót is mellbe vágta. Vajon akik részesei az előadásnak, nem ijedtek meg kicsit?

– Nem hiszem, hogy bárki félne a társulatból – fogalmaz Levente. – Az internetes fórumokon kígyót-békát kiáltani könnyű, név és arc nélkül nincs tétje a véleményalkotásnak, az nem igazi vita. Ezek a támadások nem gyengítik a szereplők alkotta közösséget, hanem épp ellenkezőleg. Szerintem senki sem fog meginogni, a támadások miatt. Kiállunk Robi mellett, és magunk miatt.

Levente amúgy azt meséli, nagyon nagy élmény volt a próbafolyamat minden perce. A koreográfus Vári Bertalan személye, az idősebb, profi táncosokkal való közös munka, a kiváló színészek testközelsége miatt is.

– Nagyon érdekes volt az a táncos nyelv, amin „megszólaltunk" – folytatta Levente, aki a kiemelt statiszták szakzsargonban István-Udvarosnak nevezett részében tevékenykedett: főként Feke Pál (István) és Udvaros Dorottya (Sarolt) megjelenései alkalmával volt színen, de táncolt Stohl András (Koppány) mögött is a „Szállj fel szabad madárra", illetve a vége felé alkalma volt elesni a hazáért. És nem tekinthető happy endnek, hogy ettől függetlenül véres fejjel oda zárták őt is a korona alá. De vissza a tánchoz: – Elegye volt a balettnek, a modern műfajoknak és a néptáncnak, utóbbi volt számomra különösen érdekfeszítő, mert ilyet eddig nem próbáltam.

A Koppányt alakító Stohl András darabbeli feleségei gyűrűjében. Amikor a Szállj fel szabad madárt énekelte, Lukács Levente is ott táncolt mögötte

Levente egyébként azt mondja, csupa nagyszerű embert ismert meg a szereplőgárdában. Még a közvélekedésben nagy színésznek de – legalábbis – nehéz embernek hitt Stohl Andrásról is úgy beszél, mint alázatos művészről, és közvetlen, jó fej, mindig segíteni kész kollégáról. Arra pedig, hogy benne lehetett a produkcióban, nem sikerként gondol. Reméli, hogy az István, a király számára nem a vége, hanem a kezdete valaminek.

– Nagy terveim vannak a tánccal – folytatta. – A diploma megszerzése után majd szeretnék Hollandiába menni, ahol a mozgásművészetnek nagy a respektje, a tánc sokkal inkább része a hétköznapi értelemben vett kultúrának, mint nálunk. Szeretnék a táncból megélni, mert úgy gondolom, boldog ember az, aki a hobbijának szentelheti az életét. És ha már a külföld szóba került: végül szívesen elmennék Amerikába is.