Hírek

2013.03.04. 10:45

Tanösvény a Vindornya-tőzeglápon

Vindornyaszőlős - Hamarosan életre kel a tőzegláp-vidék, a tavakat már kialakították, a létesítményeket megépítették, a területet rendezték. Már csak az utómunkálatok vannak hátra.

Sámel József

Közel két évtizedes kemény, kitartó küzdelem után hamarosan átadják a helyreállított Vindornya-tőzeglápot, mely a település határában mintegy négyszáz hektáron terül el. A rekonstrukció nem csupán turisztikai célokat szolgál, hanem környezetvédelmieket is: a tőzeg korábban több alkalommal is kigyulladt, az oltása pedig szinte megoldhatatlan volt. A füst károsította a növény és állatfajokat, a szagát pedig több tíz kilométerre is érezték. Sokszori próbálkozás után néhány éve siker koronázta a benyújtott pályázatot, a láprekonstrukcióra közel 300 millió forintot sikerült elnyerni. A tervek szerint tavaly jelentős földmunkák kezdődtek a területen, a tájképi értékeket megőrizve egyebek között tórendszert, az állatfajok számára pedig biztonságos élőhelyeket alakítottak ki. A beruházással minimálissá vált az öngyulladás veszélye, ám ha mégis bekövetkezne a baj, akkor az oltásban hatékony segítséget jelentenek a kialakított tűzivíz tározók.

Tálos Zoltán polgármester és Horváth Tamás falugondnok a tőzeglápot szemléli. Bíznak a rekonstrukció kedvező hatásaiban (Fotók: Sámel József)

- A munkálatok jelentős része elkészült, az időközi ellenőrzések mindent rendben találtak - mondta Nagy Zsolt, a kivitelező cég kommunikációs munkatársa. - A nyári extrém szárazság a kialakított tómedrekből a víz nagy részét eltüntette, ám a tervezett határidő előtti medermélyítések elkészítésével lehetőség nyílt arra, hogy a terület a téli és tavaszi áradásokból feltöltődjön.  Tavaszra az utómunkálatok maradtak, köztük a füvesítés, a növények ültetése, a tanösvény pallójárdáinak megépítése, táblák kihelyezése, illetve a magasles fedése. A lápi élővilág rövidesen véglegesen birtokba veheti a területet, ahogy a turisták is körbejárhatják a lápot, mégpedig kialakított útvonalakon, illetve szervezett formában. A személyes tapasztalatok mellett számos módon különböző ismereteket is kapnak a látottak mellé.

Tálos Zoltán polgármester örömét fejezte ki, hogy hamarosan látogatható lesz a lápi terület, melynek rendkívül gazdag, egyedi a növény és állatvilága.

- A tőzegláp területe eddig is kedvelt hely volt a természetbarátok számára, a közelben az elmúlt években rendszeresen tartottak táborokat - mondta. - Így lesz ez a jövőben is, azzal a nem kis különbséggel, hogy egy helyreállított terület, illetve szervezett túra várja majd a vendégeket. Bízunk benne, hogy az átadást követően fellendül a turizmus, a vendégforgalom a településünkön.

 

 

A vindornyaszőlősi felhagyott tőzegbánya régen láp volt, amit a kitermelés miatt lecsapoltak, s nem rehabilitáltak. Emiatt indult meg az elhagyott bányaterület fokozatos kiszáradása, mely száraz időszakban a hátrahagyott tőzeg öngyulladásához vezetett.   A roncsolt lápterületet időközben a természet visszahódította és az gazdag élőhellyé vált. A projekt célja a védett Vindornya-láp, mint értékes vizes élőhely megőrzése, fenntartása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!