Hírek

2013.01.31. 17:40

Elfogadták a költségvetést Zalaegerszegen

Zalaegerszeg - A csütörtöki közgyűlésen elfogadta Zalaegerszeg idei költségvetését a képviselő-testület. A főösszeg 12 milliárd 904 millió forint, működési hiányt nem tervez az önkormányzat.

Horváth A. Attila

A költségvetési rendeletet 13 igen, 1 nem szavazattal, 4 tartózkodással fogadta el a testület. Gyutai Csaba polgármester a szavazás előtti vitában hangsúlyozta: decemberben jelentősen javult Zalaegerszeg költségvetési pozíciója, miután 800 millió forint központi kiegészítő támogatás érkezett az önkormányzati feladatok ellátására. A kormány a jól gazdálkodó városokat segítette ilyen módon.

Ez az összeg az idei (878 millió forintban megállapított) működési hiány kiváltását segíti, jelezte a polgármester. Gyutai Csaba példaértékűnek nevezte a költségvetést, amely, mint mondta, saját forrásból 700 millió forintos fejlesztést tartalmaz, külső forrásból pedig 8 milliárd 215 milliós fejlesztés indulhat Zalaegerszegen. Megemlítette az északi ipari park bővítését, amelyre 30 millió forint hitelt tervez felvenni a város. Jelezte továbbá, hogy a tavalyi iparűzési adóbevétel nagyon jól alakult, 500 millió forinttal túlteljesült a terv. Idén valamivel kevesebbet (3,7 milliárd forintot) terveznek, mivel nem látszik még, hogy a legnagyobb foglalkoztatónál kieső árbevételt miként lehet kompenzálni. A főösszeg az állami feladatátvétel miatt lényegesen kisebb a korábbiaknál. A bevételeket 9 milliárd 755 millió forintban hagyták jóvá, a fejlesztési hiányt pedig 2 milliárd 8 millió forintban állapították meg.

Az északi ipari parkot bővíteni szeretné az önkormányzat, ehhez 30 milliós hitelfelvételre lesz szükség. Fotó: Katona Tibor

A Fidesz-KDNP frakció tagjai elfogadásra javasolták a rendeletet.

Dr. Tóth László frakcióvezető szerint a költségvetés stabil, és a város jövőjét meghatározó strukturális fejlesztéseket, életkörülményeket javító beruházásokat tartalmaz. Jelezte, hogy az állami hitelátvállalás tovább javíthatja az önkormányzat pozícióját.

Dr. Kocsis Gyula, a pénzügyi bizottság elnöke (EZE) korrektnek nevezte a költségvetést, de fenntartásokat is megfogalmazott: például nem lehet tudni, hogy az oktatásban a fenntartóváltás milyen pluszterheket ró a városra.

Major Gábor (MSZP) szerint a 800 millió forint felhasználásakor háttérbe szorult a szociális érzékenység; példaként a közgyógyellátás keretének csökkentését említette. Gyutai Csaba úgy válaszolt: a szociális kiadások nem csökkentek, nominálisan azért kisebb az összeg, mert a feladatok egy részét a járás átvette.

Kiss Ferenc (MSZP) szintén a 800 milliós támogatás elosztását kritizálta, szerinte aki jobban lobbizott a Fidesz-frakcióban, több pénzt kapott. Állítását Tóth László és Dékány Endre (Fidesz-KDNP) is visszautasította; hangsúlyozták, hogy a frakcióban nem történik pénzosztás.

Pete Róbert (Jobbik) a közbiztonsági szervezetek jelenlegi támogatását felváltó egységes közbiztonsági alap létrehozására tett javaslatot; ezt a többség leszavazta.

 

 

Napi 300 kilométer megtakarítás

A közgyűlés egyebek közt tárgyalt a közétkeztetés minőségéről, döntött a TISZK működésének átszervezéséről és a Zala Volán helyi menetrendjének változásáról is. Doszpoth Attila alpolgármester ez utóbbival kapcsolatban elmondta: fokozatos racionalizálás indult, amely első lépésként 5 százalékos teljesítménycsökkentést jelent. A Zala Volánnak ez munkanaponként 300 kilométer megtakarítást hoz, de a munkába és iskolába járás lehetőségei nem szűkülhetnek a városban. A részletekre visszatérünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!