Hírek

2012.11.20. 11:28

A helyi erőkre alapoznak Keszthelyen

Kerecseny - Közfoglalkoztatottak bevonásával többszáz gyümölcsfacsemetét ültetnek el a kistelepülésen. Közben zajlik egy tároló kialakítása is.

Horváth-Balogh Attila

Az önkormányzat mindehhez a Start közmunkaprogram keretében nyert támogatást.

- Harminckét főt tudtunk bevonni a programba, ami szép szám annak tükrében, hogy a falu mindössze 256 lelkes - mondta el Réti Alfréd, a település polgármestere. - Sajnos azonban, a munkanélküliség jelentős, s az emberek itt nem nagyon tudnak elmenni sehova dolgozni. Másrészt komoly hiányosságok tapasztalhatók az iskolázottságban is, annak ellenére, hogy már túl vagyunk két felzárkóztató képzésen, még mindig vannak olyanok, akiknek az általános iskolai végzettségük sincs meg, muszáj volt hát lépnünk. A programra közel félszázmillió forintnyi támogatást kaptunk, ez nemcsak a munkabéreket fedezte közel egy éven át (most decemberben zárul a projekt), hanem a többi költséget is. Ez utóbbiak közé tartozik például a csemetékre fordított összeg, illetve a tereprendezés, talajelőkészítés és a területek bekerítésének költsége.


Réti Alfréd elárulta, a kerítés elsősorban a vadkár kiküszöbölését szolgálja, a lopások megelőzésében a hamarosan telepítendő köztéri kamerák nyújthatnak majd segítséget reményei szerint. A program keretében évek óta elhagyott, az önkormányzaton "ragadt" földeket törtek fel és vontak ismét művelésbe. Hatezer négyzetméteren 200 almafát (a modern fajták mellett a minimális növényvédelmet igénylő hagyományos, régi magyar változatokat, például pogácsaalmát), 80 szilvát, ugyanennyi körtét és félszáz diófacsemetét ültettek el. Ez utóbbi termését exportra szánják. Mindezeken túl tervezik még ribiszke, málna és szeder ültetését is.

- Három év, míg termőre fordulnak a fák, ennyi időnk van arra, hogy az értékesítést kidolgozzuk. Számítunk például a környékbeli iskolákra, hogy a gyerekek elé ízes magyar és vegyszermentes gyümölcs kerülhessen  mondta a falu első embere, aki hozzáfűzte: gondoskodnak a gyümölcsök tárolásáról is, már zajlik a hűtőépület kivitelezése.

Mint azt a polgármester jelezte, lesz folytatás, hiszen újabb támogatást nyertek egy képzésre, ami a falusi zöldség-, gyümölcstermesztés és savanyítás témakörében indulhat el. A képzés 51 hétig tart, s 22 fő vehet részt rajta, akik az oktatás gyakorlati részét a most telepített gyümölcsösökben teljesítik.

Ezek is érdekelhetik