Jól sikerült a nyári szezonja a mintegy háromszáz fős zalai községnek. A közmunka projekt keretében ugyanis jelentős mennyiségű bogyós gyümölcsöt dolgoztak fel, elsősorban minőségi, a piacon kifejezetten keresett termékeket előállítva.
A Start közmunkaprogram keretében négy éve elindított mezőgazdasági projekt részeként ma már gyümölcsfeldolgozással és savanyúságkészítéssel is foglalkoznak a településen. A végső cél egy szociális szövetkezet létrehozása lenne, aminek alapjait szintén le
Letenye – Március elsejétől 3 újabb közfoglalkoztatási programelem indult a határ menti kisvárosban. Nehezíti a megvalósítást, hogy a potenciális résztvevők közül mind többen visszatérnek a munka világába.
Miháld - Az elhagyott terültekről kitermelt faanyaggal intézményeit fűti a település. A fehérakácok telepítésével pedig a jövő generációját látják majd el tűzifával.