Hírek

2012.09.10. 05:01

Lubics Szilvia díszpolgár lett - A gyűrű ad majd erőt neki

Zalavár - Idén dr. Lubics Szilvia hosszútávfutó kapta meg a megyei közgyűléstől a zalai díszpolgári címet.

Varga Andor

Az elismerést  tizenhat további kitüntetéssel együtt  szombaton adták át a zalavári Várszigeten álló Millenniumi Emléképületben, ahol a megyei önkormányzat ünnepi közgyűlése lezajlott.
Kezdésként Manninger Jenő, a megyegyűlés elnöke mondott beszédet, melyben először is a néhai építész, Makovecz Imre személyét idézte, aki az emléképület megálmodója is volt, s aki munkássága elismeréseként maga is megkapta a Zala díszpolgára címet.
Az elnök később kitért például az önkormányzati szféra folyamatban lévő átalakítására, mely szavai szerint a járási hivatali rendszer felállítása miatt centralizáció; ám fontos célja, hogy az államigazgatást közelebb vigye az emberekhez, s ebben az értelemben decentralizáció zajlik le a keretei között.

- Az egy évvel ezelőtt ugyanitt megtartott megyenap óta nagy változások történtek a megyei önkormányzatnál is - fogalmazott Manninger Jenő. - Kisebb lett a hivatal, már nincsenek fenntartandó intézményeink, de abban bízom, hogy a megye életére így nagyobb hatással lehetünk.
Az elnök statisztikákat idézve beszélt arról, hogy Zala az amúgy fejlett nyugat-dunántúli régióban az elmúlt években egyre inkább leszakadt a másik két megyétől, Vastól és Győr-Moson-Soprontól; s reményét fejezte ki, hogy az új keretek között - köszönhetően például a szerinte sokra hivatott Szombathely-Zalaegerszeg-Nagykanizsa gazdasági együttműködésnek - megkezdheti a felzárkózást.
Manninger Jenő szerint a jelenlegi válságos helyzetből a munkát, az emberi teljesítményt középpontba helyezve lábalhatunk ki - e téren pedig már ma is van kikre büszkének lennünk. Ekkor következett a közgyűlési elismerések átadása, melyeket szakmai teljesítményért, emberi tartásért ítéltek oda idén is.



Elsőként dr. Lubics Szilvia ultrafutónak, hahóti fogorvosnak szólt a taps, aki párját ritkító sportteljesítményével évek óta öregbíti a megye jóhírét. A megyei közigazgatásért díjat Csertán Mária, a zalaapáti körjegyzőség munkatársa vehette át; míg a zalai egészségügyért végzett munkájáért dr. Huzián Ida lenti tüdőgyógyász főorvost tüntették ki. Szociális gondoskodásért díjat kapott Soós Lászlóné Tófejről; közművelődésért díjat Halász Gábor kiskutasi polgármester és hévízi művelődési ház igazgató kapott; a pedagógus díjat pedig Kun Sándorné óvónőnek ítélték. Az év zalai diákja a nagykanizsai Patus Eszter, a Batthyány gimnázium tanulója lett, matematika, biológia és kémia tantárgyakban produkált verseny-eredményeivel. A zalai sportért végzett munkát ezúttal Lang József volt ZTE FC-elnök, míg az ifjúsági sportért tett erőfeszítéseket Damina László hévízi labdarúgó szakmai igazgató esetében ismerték el.
A sajtódíjat Antal Anita, a hévízi önkormányzat sajtóreferense kapta. A megye közszolgálatáért díjban a Zalaszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Zalai turizmusért díjban pedig a Gosztola Gyöngye Étterem és Wellness Hotel részesült. A megye fejlesztéséért díjat Doucha Ferenc vállalkozónak, a Vállalkozók Országos Szövetsége megyei elnökének adták át. A megye építészetéért díjat Czigány István, a Zala Art Tervező Kft. ügyvezetője érdemelte ki; míg a Zöld Zaláért díjat a már nyugdíjas agrármérnök, Kránitz Ferenc kapta. A megyegyűlés Vajda Lajos-díjat adományozott Farkas Ferenc Bocföldén élő szobrászművésznek; míg a testület döntése értelmében civil társadalomért és nemzetiségekért díjat kap a "Fehér bottal a Kerka mentén" Látásfogyatékosok Egyesülete, amit a szervezet vezetője a világnapon vesz majd át.

Az ünnepi közgyűlésen a zalaegerszegi Öveges ÁMK Katicák és Vadvirág énekcsoportja, Jandovics Viktória és Salamon Attila duója, valamint Horváth Károly és zenekara működött közre.

 Igazi meglepetés volt számomra ez az elismerés, mely persze rendkívül megtisztelő is  mondta a közgyűlés utáni fogadáson, pohárköszöntőjében Lubics Szilvia.  A díj nagyon jókor jött, hiszen három hét múlva újra megpróbálom lefutni az Athén és Spárta közti 247 kilométert, és a mindennapi edzések során vannak bizony nehéz pillanatok, amikor bennem is felmerül, hogy vajon van-e értelme ezeknek az erőfeszítéseknek. Ezt a gyűrűt viselni fogom Görögországban, hogy erőt adjon a legnehezebb pillanatokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!