Hírek

2012.08.26. 17:05

Átadás Becsvölgyén: szennyvíztisztító telepet és csatornát építettek

Becsvölgye - Közel húsz esztendő munkája teljesedett be szombaton a szennyvízberuházás ünnepélyes átadásával. A fejlesztés 330 millió forintból valósult meg, a támogatás összege 280,6 millió forintot tett ki.

Varga Lívia

- Önkormányzatunk az elmúlt években  pályázati források segítségével több beruházást is megvalósított, a kiépített szennyvízhálózat hiánya azonban jelentős lemaradást jelentett gazdasági és környezetvédelmi szempontból is - bocsátotta előre  Magai Ágota, a település polgármestere, felidézve:  a szennyvízberuházás terve 1993-ban fogalmazódott meg először, a támogatói szerződést azonban csak 2010-ben írhatták alá, a kivitelezés a munkaterület átadásával és az ünnepélyes alapcső letétellel 2011. augusztus 4-én vette kezdetét. Ekkor láttak hozzá a több mint 12 ezer 300 méteres gravitációs, illetve nyomott rendszerű csatornahálózat kiépítésének, továbbá a község határában a szennyvíz gyűjtésére és kezelésére alkalmas szennyvíztisztító telep létrehozásának. A féléves próbaüzem lezárásaként idén július 31-én történt meg a sikeres műszaki átadás és az üzembe helyezés. Mint a polgármester elmondta:jelenleg 251 ingatlan tulajdonosa rendelkezik  előtakarékossági számlával vagy egyösszegű befizetéssel, ez idáig körülbelül 150-en csatlakoztak rá a hálózatra. Ennek költsége a településszerkezetből adódóan meglehetősen magas, 255 ezer forint volt.

- A kivitelezés lezárultával a LE-KO Kft. szakemberei szerződésben vállalt kötelezettségüknek eleget téve továbbra is elvégzik a lakosság által kért és szükséges javításokat, karbantartási munkákat - fogalmazott a polgármester, hozzátéve: e beruházással nemcsak a település közműves szennyvízelvezetése oldódott meg, hiszen javul a vízminőség és csökken a talajszennyezés is. - Reményeink szerint e fejlesztéssel a meglevő vállalkozások megtartása mellett új cégeket és új lakosokat  is sikerül majd  a településre vonzani.

Az ünnepélyes átadón  Rigó Csaba kormánymegbízott a 330 millió forintos beruházás kapcsán leszögezte: annak sikere abban is rejlett, hogy az önkormányzat zalai cégeket választott a megvalósítás során. Hozzátette: Becsvölgye  megmutatta, hogy  önállóan is nagy dolgokra képes.
Vigh László országgyűlési képviselő a mértékletes fejlesztések fontosságát hangsúlyozta, hiszen, mint mondta, az erőltetett, erőn felüli  beruházások az utóbbi időben sok település esetében milliárdos adósságokat eredményeztek.
- Nemcsak ünnepelni, tanulni is jöttem ma - szögezte le Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere -, hiszen mi is egy szennyvízberuházás kezdetén vagyunk, ami környezetünk védelme mellett a későbbiekben, a szabályok változása miatt, akár megtakarítást is eredményezhet a lakosságnak...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!