Hírek

2012.05.02. 06:52

Futóverseny a kis vonat ellen

A vártnál egy kicsit kevesebben, összesen körülbelül húsz fő vett részt azon a futó- és kerékpáros versenyen, illetve a hozzájuk kapcsolódó túrán, melyet már nyolcadik alkalommal szervezett meg a Teljesítménytúrázók Társaságával karöltve a Zöld Gömb Sport Klub Lentiben.

Gyuricza Ferenc

Az Előzd meg a kisvasutat! elnevezésű, tömegsport jellegű program ötlete onnan ered, hogy a teljesítménytúrás versenyek helyszínéül az ország azon pontjait jelölik ki, ahol még működnek erdei kisvasutak. A hétfő délelőtti programban a 11 kilométeres távot így Lenti és Csömödér között jelölték ki - ennek teljesítésére azonban csak néhány fő vállalkozott.


A korábbi években Csömödérben tömegsport jelleggel sikerült az általános iskolás diákokat egy másfél kilométeres futóverseny erejéig bevonni a programba, ez a lehetőség az iskolai integrációval megszűnt. Helyette egy húsz kilométeres gyalogos, illetve egy hatvan kilométeres kerékpáros túrát kínáltak alternatívaként a szervezők, melyekre egyelőre ugyancsak csekély volt az érdeklődés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!