Az országmentés közös ügy: interjú dr. Lévai Anikóval

- Nem napjaink szüleménye az önkéntes, karitatív munka, hiszen gyermekkorunkban az utcában kalákában épült az összes ház - mondta a jószolgálati nagykövet. - Mindenki segített mindenkinek, s hasonló munkamegosztással zajlott az aratás is. Összeállt a család, a barátok, ismerősök és együtt dolgoztak. Csak akkor ezt még nem önkéntes munkának hívtuk... A mi korosztályunk ebbe valahogy belenőtt, tehát ilyen értelemben voltak hagyományai a közösségi, társadalmi felelősségvállalásnak. Később, amikor már ügyvédként dolgoztam, az emberek megkerestek ügyes-bajos dolgaikkal, az ügyvédi munkán túl egyfajta mentorszerep is jutott nekem. Csak egy példa: emlékszem, egyszer olyan problémával kerestek fel, amiben semmiféle jogi eszközzel nem tudtam segíteni. Kezdő voltam, s nagyon szerettem volna, hogy pozitív fordulatot vegyen az ügy. Ezért aztán azt írtam a fellebbezésbe: gyakoroljanak könyörületességet, mert tudom, hogy jogilag nincs igaza az ügyfélnek, de mindig tőlem szokott kölcsönkérni... - mesélte nevetve Lévai Anikó.

- Mi a tapasztalata, mennyire nehéz bevonni a fiatalokat az önkéntes munkába, s általában fogékonyak-e az emberek a karitatív hívó szóra ilyen pénzszűkös időszakban?

- Meglepő, de nagyon könnyű. Idén több iskolában is jártam, s látogatásaim után rengeteg diáktól kapok komoly, érdeklődő levelet. Továbbá a segélyszervezetek is tesznek azért, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a munkájuk iránt: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat sérült gyermekeket segítő lovas terápiás programjaira például rendszeresen viszünk egészséges résztvevőket is, arra gondolván, hogy aki egyszer eljön hozzánk, az ott is ragad. Szintén a Gyermekmentő ösztöndíjrendszert is működtet; azok közül, akik ennek keretében végezték el az orvostudományi egyetemet, ma már többen is az orvoscsoportunkban dolgoznak. Tehát szerintem a fiatalság fogékonyságával nincs probléma. Az azonban, amit mi tudunk tenni az ügyben, önmagában nem elég, nagy a média felelőssége is. Tarthatatlan, hogy az úgynevezett celebekről - akikre amúgy szerintem kár pazarolni az újságpapírt és a nyomdafestéket - többet olvashatunk, látunk-hallunk, mint az élet igazán komoly dolgairól. Például hogy miképpen győzte le valaki a betegségét, hogyan fogott össze egy közösség valamilyen jó ügy érdekében. Sajnos, a pozitív, a lelkek épülését szolgáló ügyekről túl kevés szó esik manapság. De hogy a másik kérdésére is válaszoljak: valamennyire persze érzékelhetők a gazdasági-pénzügyi nehézségek, ám az adományozók nem lettek kevesebben, csak az adományok összege csökkent.

- Mennyi időt vesznek el Öntől, a családjától a jószolgálati nagyköveti tisztséghez kapcsolódó teendők?

- Ha nagyobb katasztrófánál, például egy áradásnál kell segédkeznünk, sokat, de már elég régóta csinálom ahhoz, hogy úgy szervezzem az életünket, hogy ennek ne lássa kárát a család. Reggel én viszem a gyerekeket az iskolába, s értük is én megyek. A kicsiknek szükségük van még az anyukájukra, s megfogadtam, történjék bármi, ha arra van szükség, hogy otthon rend legyen, elkészüljön a vacsora, akkor ezt nem lehet elodázni, mert 20 év múlva rajtam a gyermekemet kérik számon. Sok mindent kigyomláltam az életemből, így most csak a gyerekeimmel, a munkahelyemmel és jószolgálati tevékenységeimmel foglalkozom.

- Ha már a családnál tartunk: mire a legbüszkébb a gyermekeivel kapcsolatban?

- Arra, hogy ők nagyon jó testvérek, szeretik egymást.

- Férje, a miniszterelnök mindent egy lapra tett fel, ha az ország dolgait nem sikerül rendbe hozni, nagyon nehéz helyzetbe kerülhetünk. Nem félti az esetleges kudarctól?

- Számunkra nem a következő választás megnyerése a tét, ha arra gondol. Hanem az ország sikere, hogy sikerül-e Magyarországot kirángatni abból a helyzetből, amibe jutott. Az elmúlt 8 évvel sokat veszítettünk. Ma már a jövő nem ugyanaz, mint lett volna azelőtt - persze, ez nemcsak az itthon történtek miatt fordulhatott elő, szerepet játszottak a világgazdasági folyamatok is abban, hogy így alakult. Egy dolgot azonban jó lenne, ha megértene mindenki: ami most történik az országgal, nem a miniszterelnök egyedüli munkája és felelőssége, hanem mindannyiunké.


További információk:
● Dr. Lévai Anikó ügyvéd, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem oktatója
● Egyetemistaként 1983-ban alapító tagja volt férjével, Orbán Viktorral együtt a Bibó-kollégiumnak, ott ismerkedtek meg
● 1986 óta házasok, öt gyermekük született: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza és Flóra. A legidősebb 1989-ben, a legkisebb 2004-ben látta meg a napvilágot
● Alapító tagja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak és rendszeresen segíti a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tevékenységét is
● A néhány évvel ezelőtt megjelent A konyhaablakból című receptválogatása óriási sikert aratott