Hírek

2011.08.28. 18:40

Rettenetes: Simon József fulladt bele csütörtökön a Balatonba

Magunk sem akartuk elhinni, de a péntek délelőtti információk megerősítették, hogy a csütörtökön Balatonba fulladt fiatalember nem más, mint a nagykanizsai Simon József. Az a fiú, akinek szomorú történetét két évvel ezelőtt írtuk meg, s kinek lapunk népes olvasótábora több mint 2 millió forintot gyűjtött össze, hogy egyenesbe hozza az életét.

Sámel József

Simon Józsi történetére talán még ma is sokan emlékeznek. Az akkor 22 éves kanizsai fiúról akkor írtunk először, mikor egy családi tragédia után magára maradt értelmi sérült, koponyacsont-ritkulással született  bátyjával, Árpival. Józsit ráadásul nem csak édesanyja elvesztése gyötörte, hanem az a  11 millió forintos adósság is nyomta a vállát, mely lakásukat terhelte. A Zalai Hírlap és népes olvasótábora ezért gondolta úgy, hogy jótékonysági akciót hirdet, melynek eredményeként alig néhány hét alatt több mint 2 millió forint gyűlt össze. A pénz és számos egyéb tárgyi felajánlás a karácsonyfa alá került, s úgy tűnt egyenesbe jöhet Simon Józsi élete.



Péntek délelőtt azonban szörnyű hírrel szembesült a szerkesztőség. Mint  kiderült: Józsi volt az, aki  csütörtökön belefulladt a Balatonba.

- Délelőtt segítettünk egy  vizibiciklit kiemelni, ezért a kölcsönzős megengedte, hogy elvigyük az egyik "uszályt" - mesélte elcsukló hangon Pete Balázs, Józsi legjobb barátja. - Élveztük a vizibicikli adta lehetőséget, egy kicsit napoztunk, majd ugráltunk, fürödtünk. Aztán Józsi azt mondta, szeretne beljebb tekerni. Engem kitett a bójánál, ő pedig a mélyvíz felé vette az irányt. Nem sokkal később azt vettem észre, hogy beleugrik a vízbe, de ahogy én sem, úgy ő sem tudott úszni. Elmerült, majd kapálózni kezdett, s újra a víz alá került. Tudtam, hogy nagy a baj, ezért próbáltam segítséget kérni egy közelben lévő vizibiciklis csapattól, de ők a fülük botját sem mozdították. Tehetetlenségemben a part felé vettem az irányt, azonnal szóltam a kölcsönzősnek, aki értesítette a rendőrséget.

Ami ezután történt arról már beszámolt az országos sajtó, miszerint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egy víz alatti radar segítségével találták meg Józsi holttestét.


- Csütörtök este hívott a rendőrség, hogy azonosítsam az öcsém holttestét, de képtelen voltam így látni Józsit, ezért végül a húgom élettársa nézte meg - mondta letörten Simon Adrienn, Józsi középső nővére. - Alig egy hete, hogy összefutottunk, vidám volt, tele tervekkel. Újságolta, hogy kapott munkát, hétfőn kellett volna kezdenie a Flextronics zalaegerszegi gyárában. Árpikát - aki már egy ideje az értelmi fogyatékosok kanizsai otthonában él - is meg akarta látogatni, sőt azt tervezte: ha lesz munkája, ismét magához veszi, hogy együtt éljenek...


Simon Józsi története sokakat megindított. A Zalai Hírlap által kezdeményezett jótékonysági akcióban ezrek vettek részt, munkahelyi közösségek, baráti társaságok, ismerősök, ismeretlenek gyűjtöttek a kanizsai fiatalembernek. Példa nélküli volt az is, amilyen gyorsasággal a kanizsai önkormányzat segített, hogy bérlakáshoz jusson a testvérpár.



Kapcsolódó cikkeink (kattintson az alábbi címekre):

Segítettünk a bajban - Simon Józsi története

Simon Józsi úgy döntött: magántanuló lesz

Negyedmillió a civilektől Simon Józsiéknak

Nem fogynak a jótékonysági akció képei

Kétmillió forint Simon Józsiék karácsonyfája alatt

Simon Józsi története - Ahol még együtt jár szív és lélek

Simon Józsi és testvére: Az autók a kedvencei

Simon József története - Támogatták a bérlakásigényt

Simon József: Kapni jó, adni még jobb

Simon Józsinak a város is segít

Simon Józsi és az új családtag: a bozontos Scooty

Meglepték Simon Józsit a kórházi dolgozók

Simon Józsi története: Mindig csak a legszükségesebbet

Az állam birtokba venné Simon Józsiék lakását

Testvére és a maga egészségére is figyel Simon Józsi

Segítség Simon Józsefnek

Nehéz sorsúaktól érkezik a segítség Simon Józsinak

Alkotásaikkal segítik Józsit

Egy est a családért

Az E.ON elengedte Simon Józsi tartozását

Simon József története - Fontos a barátság

Simon József története: Egy tárolóhely nagyon kéne

Becsukhatnák végre a szemüket

Ismeretlen jótevők jártak Simon Józsinál

Sokan megveregetik Józsi vállát az utcán

A szolgálati lakásba nem költözhetnek be

Jótékonysági estet tartanak Simon József megsegítésére

Lakáshoz jut Simon Józsi és testvére?

Kétszer ad, ki gyorsan ad - Rendeletet módosítanak Simon Józsefért?

Ha Simon József fedél nélkül marad, elszakíthatják tőle értelmi sérült testvérét

Simon József odahagyott öröksége

Körkérdés a nagykanizsai képviselőkhöz: Miért nem érte el ingerküszöbüket a karitatív ügy?

Már be is költöztek Simon Józsiék

Simon Józsit mentő vitte el az iskolából - pihenőre kényszerül

Sok helyen kereste Simon Józsit, mire rátalált

Iskolás családfenntartó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!